Ezért kell horribilis villanyszámlákat fizetnünk: Sötét mesterkedések az EPS-ben?
Hiába fizettük a csillagászati számlákat: a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) az elmúlt két évben katasztrofális ügyviteli eredményt mutatott fel.
Nettó vesztesége az elmúlt évvel bezárólag 5,8 milliárd dinárt tett ki, s azóta is minden bizonnyal tovább halmozódott.
Amikor Milorad Grčić haladó párti igazgató került a vállalat élére, félmillió euró volt az EPS számláján, azóta viszont folyamatosan nő a vesztesége.
Marinika Tepić, a Szabadság és Igazság Pártja alelnökének állítása szerint – a fenti tény mellett – a szénnel működő Kostolac hőerőművet működtető EPS félelmetes méretű légszennyezést idéz elő, amelynek következtében évente mintegy hatezer ember hal meg.
Ezek nem az igazgató egyetlen bűnei.
Az EPS nevében 20 millió euró értékű szerződést írt alá az Asseco informatikai cég szerbiai kirendeltségével, amelynek igazgatója – micsoda véletlen! – Ana Brnabić kormányfő bátyja, Igor.
És ez nem minden. Még egy nagy szerződést kötött (amelynek értéke 30 millió euró) a Nites szoftvercéggel, amelynek élén Bojan Kisić áll. Darija Kisić Tepavčević, a szerb covid-válságstáb tagjának öccséről van szó.
Egyébként az EPS az egyetlen villanygazdaság a világon, amely veszteséggel gazdálkodik,
miközben milliós szerződéseket köt a hatalmi párthoz közel álló cégekkel és egyénekkel, emelte ki Tepić.
Ezért kell a polgároknak horribilis villanyszámlákat fizetniük.
(srbin.info nyomán, fotó: kurir.rs)