Kiemelt Szerbia 

Tovább fokozódik a nyomor Szerbiában: már több mint kétmillió ember a szegénységi küszöb alatt!

Szerbiában a szegények és a gazdagok közötti mélyülő szakadék odáig vezetett, hogy immár 2,2 millió ember nyomorban, szegénységben él.

A Szabad és Független Szakszervezetek Szövetsége kiemeli: a társadalmi vagyon igazságtalan elosztása és elkülönítése, valamint az, hogy a polgárok munkájának gyümölcse kevés egyén és család zsebébe kerül – a korrupció és a politikai privilégiumok által – tovább fokozta a lakosság legnagyobb részének szegénységét.

Szerbiában immár a polgárok 31,7 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.

Ez mintegy 2,2 millió embert jelent. 

A három és annál több gyermeket számláló családok 51,9 százaléka van legsúlyosabb helyzetben, de a gyermeküket egyedül nevelő szülők 41,6 százaléka szintén nincstelenséggel szembesül.

Ha ehhez hozzáadjuk azt a 350 ezer dolgozót, akiknek a családja egy minimálbérből “tartja el magát”, valamint egymillió 650 ezer családot, ahol egy személy átlagbérnél kisebb járandóságából “él”,

teljes képet alkothatunk arról, milyen a szerbiai lakosság sorsa,

szögezi le a fent említett szakszervezeti szövetség.

(danas.rs nyomán, fotó: dnevno.rs)

Hasonló bejegyzések