Kiemelt Szerbia 

„Naponta 50 ember fog meghalni Szerbiában“

Nagyon súlyos a járványügyi helyzet Szerbiában, éppúgy, mint számos európai országban – mondta a Tanjug hírügynökségnek Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet szerbiai irodájának vezetője, hozzátéve azt, hogy Szerbia az elmúlt egy hét alatt a koronavírus-járvány szempontjából Európa 15 leginkább érintett országa közé került.

Ivanuša szavai szerint ha a betegek számának növekedési ütemét nézzük, akkor Szerbia a második helyen áll, rögtön Észtország után.

„Ez azt jelenti, hogy a helyzet nagyon súlyos és viszonylag gyorsan romlik. Számíthatunk arra, hogy Szerbia új napi rekordokat fog dönteni a betegek számát illetően“

 

Ivanuša szerint ha csak az egy százalékos halálozási arányt veszünk figyelembe, akkor ez azt jelenti, hogy a közeljövőben naponta 50 ember fog meghalni a koronavírus-fertőzés okozta betegség komplikációiban.

„Ezek reális számok. A következő néhány hétben nagy romlásra számíthatunk a halálozások számát illetően“

 

 – mondta.

(Blic nyomán)

Hasonló bejegyzések