Kiemelt Szerbia 

Spicliket csinálnak az emberekből: „Jelentsék fel a bulizó szomszédokat”

Az ún. covid-válságstáb óvintézkedései immár nemcsak az utcára, a kávézókra, a boltokra és a többi nyilvános helyre vonatkoznak, hanem a magánházakat és lakásokat is érintik.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Vučić, Brnabić, Kon és társaik „beköltöztek az emberek otthonaiba, hogy ellenőrizzék a forgalmat.”    

A polgárok ugyanis legfeljebb öt személyt hívhatnak meg ingatlanjukba.

A lakosság fertőző betegségektől való védelméről szóló törvény szerint az, aki megszegi az említett szabályt, brutális büntetésre számíthat.

Konkrétan:

akit rajtakapnak, hogy öt személynél többet látott vendégül a saját otthonában, 50-től 150 ezer dináros bírsággal számolhat.

Ha bérelt lakásról vagy házról van szó, az ötszemélyesnél tömegesebb „partiért” a tulajdonost akár félmilliótól egymillió (!) dinárig terjedő szankcióval is sújthatják – amennyiben a „buli” szervezőjével nem kötött bérleti szerződést.

Ha viszont van ilyen szerződés, marad az 50-től 150 ezer dináros bírság, amelyet akár a lakástulajdonos, akár a bérlő esetében is kiszabhatják az illetékes szervek.

Az egészben mégis az a legvisszatetszőbb, hogy az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium felügyeleti koordinációs egysége

külön telefonszámot tett közzé, amelyen bárki feljelentheti a lakásába vagy a házába több mint öt személyt befogadó szomszédját.

A szerb rezsimnek korábban is voltak hasonló húzásai, amikor az átlagpolgárokat nyomorult spiclik szintjére próbálta zülleszteni.

Az ilyen próbálkozások eddig nem sok sikerrel jártak, de azért sajnos mindig akadnak olyanok, akik bevállalják a besugó dicstelen szerepét.

(blic.rs, fotó: cross-atlantic.com)

Hasonló bejegyzések