Magyar himnusz éneklése miatt indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat
Hazaárulás címén és még további vádpontokban indított büntetőeljárást az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a kárpátaljai Szürte település helyi képviselői ellen, amiért az ünnepélyes beiktatási ülésen elénekelték a magyar himnuszt – hozta nyilvánosságra az Ukrajinszki Novini hírportál szombaton az SZBU hivatalos válaszát az általuk a hatóságnak írásban elküldött kérdésre.
A SZBU közölte, hogy „a hazaárulás mellett még Ukrajna területi integritásának megsértése és dokumentumhamisítás címén is eljárást indítottak a képviselők ellen.”
További részleteket nem közöltek, hivatkozva arra, hogy a vizsgálat folyamatban van. Így azt sem hozták nyilvánosságra, kihallgatták-e az érintett képviselőket – írta a hírportál.
December elsején hozta az SZBU nyilvánosságra, hogy
„vizsgálatot indított annak kiderítésére, jogszabályba ütköző volt-e az, amikor a kárpátaljai Szürte településen a helyi képviselők beiktatásukkor elénekelték a magyar himnuszt.”
Az eset még november 21-én történt, de a himnuszéneklésről titokban készített videofelvétel csak jóval később került napvilágra. Az SZBU akkori közlése szerint a helyi közösségi vezető kezdeményezésére énekelte el az október végi helyhatósági választásokon újonnan megválasztott tanácstagok egy része a magyar himnuszt. „A biztonsági szolgálat dokumentumokat kapott az eseményről, és most gondosan ellenőrzi őket. Az ellenőrzés eredményei alapján megteszik a megfelelő válaszintézkedéseket” – közölte december elsején az SZBU.
Még aznap a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája parlamenti frakciójának két tagja, Vitalij Bezhin és a párt frakcióvezetője, Olekszandr Kornyijenko közölte, hogy ők fordultak ez ügyben az SZBU-hoz.
(mti.hu nyomán)