Súlyos Čedomir Jovanović állapota – morfiumot kap
Čedomir Jovanović, a haladókkal paktáló Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke kórházban van, erős fájdalmai vannak, ami miatt tramadolt és morfiumot kap.
A koronavírusból még július közepén „felgyógyult“ Jovanović hónapokig nyögte a koronavírus szövődményeit, fáradtnak érezte magát, nehezen lélegzett.
„Az elmúlt két hónapban erős fájdalmat érzett a rekeszizmában, azt mondta, hogy váratlanul rövidül a lélegzete, pénteken elviselhetetlen fájdalmat érzett mellkasában és a hasában, ami miatt félbeszakította a találkáját, és egyedül elment a Covid-ambulanciába. Az orvosok elmondták neki, hogy még soha nem láttak hasonlót, nem tudták kiértékelni a vér- és röntgenleleteit, ezután sürgősen kórházba kellett mennie“
– nyilatkozta Čedomir Jovanović felesége a Blic napilapnak.
Az elmúlt napokban különféle információk jelentek meg a szerbiai sajtóban Jovanović állapotáról. Felesége elmondása szerint a politikusnak kétoldali tüdőgyulladása van, amelyet július óta húzza az embóliákkal együtt, de az orvosoknak még nem sikerült megállapítaniuk, mi a pontos diagnózisa.
Jovanovićot júliusban ápolták a Covid-19 által okozott, mindkét tüdőfelét érintő tüdőgyulladással, a fertőzést valószínűleg a haladók választási bulijában kapta el.