Brnabić: Őszintén aggódom Vučić elnök úr biztonsága miatt
Őszintén aggódom Aleksandar Vučić elnök úr biztonsága miatt és úgy gondolom, hogy feltétlen prioritást kell, hogy élvezzen ez a kérdés minden biztonsági szolgálat számára – mondta el ma a Pink TV műsorában Ana Brnabić, szerb miniszterelnök.
A politikus erről Veljko Belivuk letartóztatása kapcsán beszélt. A bűnözőt és szervezetét a miniszterelnök asszony úgy jellemezte, hogy azok a korábbi miniszterelnök, Zoran Đinđić meggyilkolásával vádolt „Zimonyi-klán”-tól is veszélyesebb figurák. Mint mondta Belivuk egy „bűnözői jéghegy csúcsa”.
A szerb ellenzéki politikusok és az alvilági köröket ismerők közül (ez utóbbi kettő gyakran összefonódik – a szerk.) többen is arról beszéltek, hogy Belivuk és bandája ezidáig épp, hogy a szerb hatalom kegyeltje volt, sőt több esetben is segítették a kormányt piszkos ügyek intézésében.
Így például Veljko Belivuk bűnbandájának tagjai a tavaly tavaszi kijárási tilalom idején, Belgrádban tömbházak tetejére mentek fel, és onnan megafonokkal, hangszórókkal ordítozták, hogy „tolvaj Đilas”, miközben füstbombákat eregettek és görögtüzeket égettek, eközben a rendőrség ez ellen nem tett semmit.
Brnabić kijelentéseivel van ellentétben az is, hogy Vučić elnök fia Daniló több fotó tanulsága szerint közeli cimborája volt Belivuknak, akivel rendszeresen haverkodott és együtt jártak meccsekre is. Sőt, az egyik ellenzéki szélsőjobbos politikus, Boško Obradović, a Dveri elnöke azt állítja, hogy a hírhedt drogdíler azért lett kegyvesztett, mert egy haveri összejövetelen megpofozta Aleksandar Vučić szerb elnök fiát.
Élet-halál ura volt a stadionokon az őrizetbe vett szerb maffiózó