Szőke Zoltán: Az életemet köszönhetem a színészetnek, mert így nem kellett a délszláv háborúba mennem – VIDEÓ
Szőke Zoltán a színészetnek köszönheti, hogy a délszláv háborúban nem kellet harcolnia – erre az időszakra és élete egyik legmeghatározóbb kapcsolatára emlékezett vissza a Mokka stúdiójában.
A délvidéki származású Szőke Zoltán és R. Kárpáti Péter barátsága még a 90-es évek elején kezdődött Zalaegerszegen. A revizor bemutatóján ismerték meg egymást, ahol R. Kárpáti Péter oda szólt neki, hogy „Ugye te tehetséges vagy?”
Szőke Zoltán ennek a lehetőségnek köszönheti, hogy az akkor kezdő délszláv háborúba nem sorozták be, hiszen az ő korosztályából sok ember akkor toboroztak katonának, akik sajnos nem minden esetben tértek haza a harcmezőről – tette hozzá R. Kárpáti Péter
Épp időben sikerült a vizsgáit letenni, ami után egyből Magyarországra utazott, és pont mögöttük zárták le a határokat, illetve elkezdődött a Szerb háború – emlékezett a kezdetekre Szőke Zoltán
Szőke Zoltán szerint a barátságuk alapja valójában a tisztelet. Különbözik a lelki világuk, sőt még az érdeklődésük is, de ezt elfogadják. Példaként említette, hogy sohasem rivalizáltak, versenyeztek egymással. Mindketten igazi értéknek tartják a barátságukat. Az összetartozást belülről érzik. Ha hosszabb ideig nem találkoznak, akkor sincs semmi baj. Ott folytatják, ahol abbahagyták. Mintha testvérek lennének.
Forrás: tenyek.hu