Újabb sarc Kishegyesen! Cudarul átverték a polgárokat
Tavaly év végén Kishegyes község kommunális közvállalata értesítést küldött a polgároknak, hogy újévtől új illetéket vezet be, még pedig a temetőgondozási díjat, amely a vízszámlán lesz feltüntetve és összesen 120 dinárt (100 dinár plusz 20 dinár áfa) tesz ki.
A sírhellyel nem rendelkező polgárok ígéretet kaptak arra, hogy mentesülhetnek a fizetés alól úgy, hogy benyújtanak két tanú által hitelesített nyilatkozatot, hogy nem esnek bele a számlázási kategóriába. Sajnos – ahogy már megszokhattuk a haladó-VMSZ rémkoalíciótól – épp ennek az ellenkezője történt.
A kishegyesiek a januári számláikat látva megdöbbenéssel észlelték, hogy vízszámláikon szerepel a temetőgondozási díj összege is, emellett az is felborzolta a kedélyeiket, hogy a közvállalat elutasította nyilatkozataikat azzal az indokkal, hogy az önkormányzat „ilyen döntést hozott”, a díjat minden aktív háztartásnak be kell fizetnie, a döntés ellen pedig nincs hely további fellebbezésnek.
A Kishegyes község 49/2020-as Hivatalos lapjában megjelent döntés szerint a képviselő-testület jóváhagyta a kommunális szolgáltatások ármódosítását, de az már nem világos, hogy a lakosság melyik kategóriájára vonatkozik az ármódosítás, mert a döntés nagyon szűkszavúan van megfogalmazva.
(direktno.rs nyomán)