Délvidék Kiemelt 

A Fidesz után a VMSZ is kilép majd az Európai Néppártból? 

Múlt héten hivatalossá vált az, ami már korábban is várható volt, méghozzá az, hogy a magyar kormánypárt, a Fidesz bejelentse, hogy kilépnek az Európai Néppártból.

 
Ez azonban néhány kérdést vet fel a délvidéki magyar politikum számára is, amely érintheti a szerbiai magyarság közügyeit. Ugyanis a legnagyobb szerbiai magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség előbb 2007-től megfigyelői státuszban, majd pedig 2015 szeptemberétől az Európai Néppárt társult tagjává vált, ami a legmagasabb rangú tagság, amelyet egy Európai Unión kívüli országban működő párt elérhet.

A sikeres felvételt anno a Fidesz-KDNP EP delegációja is üdvözölte, mint írták: „Óriási eredmény ez a VMSZ és az egész vajdasági magyar közösség számára, hiszen Szerbiában így a VMSZ lett az első és egyedüli párt, amely rendelkezik ezzel a magas szintű tagsággal.”

Nem titok, hogy a VMSZ felvételében nagy szerepe volt a fideszesek lobbi munkájának is. A többi segítséggel együtt ezt is meghálálandóan a Vajdasági Magyar Szövetség aktívan részt vett abban a munkában is, hogy az EP választások idején a magyar kettősállampolgároktól begyűjtsék a szavazatokat a Fidesznek.

Csorbult a délvidéki magyar érdekképviselet is

A 2019-es EP választásokat a VMSZ és Deli Andor is mint „történelmi pillanatot” határozta meg, ugyanis ez volt az első alkalom, amikor szavazhattunk délvidéki magyarként az európai parlamenti választáson. A VMSZ pedig teljes pártaparátusát bevetve kampányolta végig egész Délvidéket és annak szinte összes jelentősebb magyar lakossággal bíró települését. 

A most beállt változásokat ugyan a délvidéfk magyar közösség egésze nem is érzékeli, de a hatalmi elit és a VMSZ politikusai közül többeket érint a Fidesz kilépése.

Hiszen a kettősállampolgársággal és kettős párttagsággal rendelkező Deli Andor a Fidesz EP képviselőjének is kikerült a szűre a néppártból. Ezzel együtt ajtót mutattak a Deli munkatársaként dolgozó Pásztor Ábelnek is, Pásztor István VMSZ elnök kisebbik fiának, illetve a pártvezető menyének is, aki szintén Deli Andor asszisztense.

A 2019-es EP kampányban egyébként még maga Deli is arról beszélt, hogy a régió érdeke, hogy olyan képviselők kerüljenek az Európai Parlamentbe és a többi uniós intézménybe, akik őszintén támogatják a nyugat-balkáni bővítést, azonban. Azzal, hogy a Fidesz és így Deli is nemkívánatossá vált a saját európai pártcsaládján belül, így ezzel együtt a délvidéki magyarok érdekképviselete is jelentős csorbát szenvedett. Hiszen a politikai és elvi csatározásaikban saját szövetségeseikkel egymás ellen forduló pártok magukkal rántják saját szavazóikat és az azoknak ígért és kampányuk során vállalt politikai érdekeit is. 

Kilép a VMSZ is?

A VMSZ tag Deli Andor, Pásztor István kisebb fia és menye már szakított az Európai Néppárttal, de kérdés, hogy a VMSZ szolidaritást vállal-e azzal a párttal, akiknek 2019-ben kampányoltak Vajdaság közel 100 településén, vagy külön utas politikát választanak és szembe helyezkednek a politikai szövetségesüket ért nyílt támadással és tagjai maradnak annak az EPP-nek, amely nem tűri meg azt a politikát és pártot, amelyet Pásztorék minden erejükkel támogatnak? 

Hasonló bejegyzések