Elhunyt „Jóvó bácsi”, aki szerb létére lett a szarajevói védelem vezetője a háborúban
Csütörtökön elhunyt a szerb származású Jovan Divjak, azaz „Jovo bácsi”, aki azzal vált híressé és választott új hazájában, Bosznia-Hervegovinában hőssé, hogy a boszniai főváros 1994-es szerb ostromakor a város védőinek oldalára állt. Története is azt bizonyítja: túlságosan leegyszerűsítő, ha nemzetek közötti háborúként akarjuk láttatni a boszniai polgárháborút – írja az Azonnali.
Csütörtökön 84 éves korában elhunyt Jovan Divjak Szarajevóban. Az egykori katonának nem sok köze volt a városhoz. Belgrádban született, ott is kapott katonai kiképzést. A jugoszláv néphadsereg kötelékében került a Bosznia-Hercegovina tagköztársaságba, ahol a nyolcvanas években a mostari védelmi erő parancsnoka lett.
Jugoszláviában éppen a hadsereg szolgált arra, hogy erősítse a nemzetek felettiséget – vagy legalábbis oldja a nemzeti kötelékeket. Ennek szellemében szolgált a szerb Divjak is először a horvát többségű Mostarban, majd éppen 1989 után – amikor megindult Jugoszlávia szétesése – a többségében muzulmán Szarajevóban.
Amikor 1991-ben megindult a tagköztársaság függetlenedése (1992-ben kiáltották ezt végül ki, a szerb lakosság többsége azonban nem támogatta), Divjak fegyvereket játszott át helyi katonai erőknek, amiért távollétében a jugoszláv néphadsereg el is ítélte. 1992-ben döntötte el végül, hogy csatlakozik a független Bosznia – amit Belgrád szakadár államnak tartott – új hadseregéhez, az Armija BiH-hez.
Az Armija többsége persze muzulmánokból állt – a helyi szerbeknek és horvátoknak is megvoltak a maguk hadseregei –, de nem Divjak volt az egyetlen kivétel: az Armija egyik vezető katonája a horvát Stjepan Šiber volt például.
1994-től Divjak irányította a muzulmán többségű városok védelmét ellátó parancsnokságot az Armiján belül. Szarajevó ostroma, amikor a várost a szerb nacionalista erők körbezárták és a hegyekből lőtték, majdnem négy évig tartott: 1992 áprilisától 1996 februárjáig, és több, mint 10 ezer ember vesztette életét.
Divjak „örömteli álomnak” nevezte, hogy éppen ezen időkben lehetett Szarajevóban, és „az élet emberi oldalán maradhattam” – azaz a körbezárt városlakókat védhette.
Atif Dudaković, az Armija egykori bihaći parancsnoka arra emlékeztetett, hogy Divjak nagyon sokat tett „Bosznia túléléséért”. Ez alatt nem csak a katonai érdemeit értette, de azt is, hogy Divjak meggyőződésé vált: csak a jövő nemzedékeinek újfajta oktatásával lehet azon ellentéteket meghaladni, amelyek egykoron lángokba borították a balkáni országot.
A szarajevói kanton parlamentje pedig azt írta megemlékezésében, hogy Divjak „születése szerint belgrádi, választása szerint pedig az igazság harcosa volt”.
Benjamina Karić, aki nemrég lett szociáldemokrata színekben Szarajevó új polgármestere, úgy véli, hogy Divjak egy hős volt, aki megmutatta: Szarajevó mindenkinek otthona, aki a várost szereti. Sefer Halilović, az Armija egykori főparancsnoka pedig azt emelte ki, hogy Divjak – és a mellette harcoló horvát Šiber – példája is azt mutatja, hogy ők hárman a többnemzetiségű Bosznia-Hercegovina álmát képviselték az Armija élén:
A katona a háború után alapítványt hozott létre, amely a Bosznia-Hercegovinában élő népek közötti megbékélést szolgálta, iskolai programokat szerveztek, mert szerinte az ország jövője csak az lehet, ha nem megosztottan, hanem egységes identitással tekint a jövőbe.
Divjak valódi hőssé vált új hazájában – különösen a muzulmánok és a horvátok szemében. Nem véletlen, hogy még a horvát többségű Mostar városában is a hír hallatára többen egy hatalmas „Nyugodj békében, tábornok” feliratú pannót helyeztek ki a város horvát és muzulmán részét összekötő híres hídon.
Forrás: Azonnali.hu
