80 éve írták: „Szabadka magyar lakossága leírhatatlan lelkesedéssel fogadta a honvédeket“
80 éve írták a lapok:
Szabadka, április 13.
A Magyar Távirati iroda kiküldött különtudósítója jelenti:
Nagyszombat napja Szabadka városának a magyar feltámadást jelentette. Előrenyomuló honvédeink szombaton reggel bevonultak a Bácska fővárosába, amelynek magyar lakossága leírhatatlan lelkesedéssel fogadta őket. A város magyarsága szombatra virradó éjszakát idegtépő izgalomban élte át. A rendezetlenül visszavonult szerb seregek lövöldöztek és felrobbantották mindenfelé elhelyezett aknáikat. A visszavonuló seregből el-el maradoztak a szabadkai és környéki katonák. A magyar lakosságból még az éjszaka folyamán polgári őrséget szerveztek és a honvédség bevonulásáig a polgárőrség fáradozott a rend fenntartásán.
A város közönsége gyors előkészületeket tett a magyar honvédek méltó fogadására. Vujkovics Péter volt kereskedő két munkással kiszögezte házának a szegedi útra néző falára az előre elkészített magyar zászlót. Több méter hosszúságú fehér vásznon a következő felirat volt olvasható:
Vártunk, jöttetek! Éljenek a magyar honvédek!
A vászon közepén piros-fehér-zöld szalagot helyeztek el. Pirkadatkor a holdvilágos éjszakában igen nagy számban összegyűlt tömeg meghatva nézte a piros-fehér-zöld színeket a szegedi út elején. Voltak, akik sírvafakadtak, ismeretlen emberek összecsókolóztak és boldog mámorban összeölelkeztek. Mire kivilágosodott, már rendkívül élénk volt a város és egyszerre piros-fehér-zöld színben ragyogott Szabadka. A házakra sorban kikerült a gondosan rejtegetett, vagy sebtiben készített, sok helyen – anyag hiányában – húsvéti tojásfestékkel megfestett magyar zászló. Mire a városba érkeztek a kültelkek lakói, már a városháza magas tornyán is magyar zászlót lengetett a szél.
Minden ember gomblyukában piros-fehér-zöld kokárda díszelgett és az asszonyok is nemzeti színű jelvényt hordtak. A városháza környéke sok ezer ember hangos örömujjongásától visszhangzott. Minden szem kiváncsian szegződött a Szegedi-út és a Zombori-út felé, ahonnan a magyar katonákat várták. Kovács Károly, a magyar olvasókör főtitkára többedmagával autón a Halasi-úton a magyar honvédek elé ment és az első járőröket a magyarság valósággal diadalmenetben kísérte a városházáig.
Úrnapi körmenet Szabadkán, 1941 júniusában
A magyar olvasókör és a magyar katolikus kör elnöksége felkészült a díszes fogadásra. A tömeg élén megjelent Bíró Károly m. kir. udvari tanácsos, Szabadka város utolsó magyar polgármestere, Janiga János, Szabadka utolsó magyar országgyűlési képviselője, Hoffmann Kálmán nyugalmazott alpolgármester, Strelitzky Dénes és Nagy Ödön volt magyarpártí képviselők, Nojcsek Géza, a magyar olvasókör elnöke és Veréb Gyula, a katolikus kör magyar tagozatának elnöke és meg sokan.
A városháza elé érkező honvédeket örömujjongással, leírhatatlan lelkesedéssel fogadták. Lipozencsich László polgármester a következő szavakkal üdvözölte a magyar század parancsnokát:
„Szabadka város polgárainak nevében üdvözlöm Önt és a csapatokat. A város nevében kérem, őrizzék meg a rendet, a személy-, és vagyonbiztosságot, mert ez a nép békés szándékú, dolgozni akar és nem óhajt háborút. Sokat szenvedtünk és most újólag csak azt szeretnénk, ha biztosítanák számunkra a békés munka lehetőségét.“
A magyar csapatok parancsnoka meleg szavakkal köszönte meg a lelkes fogadtatást, majd így folytatta:
„Szabadka város területén ma a magyar honvéderő áll, amely minden tekintetben meg fog felelni feladatának. Biztosíthatom Szabadka város magyar lakosságát arról, nem fog még egyszer előfordulni az, hogy ezen a földön idegen csizmák tapossanak. 19l8-ban sem verték meg a magyar haderőt, hanem a belső bomlás, a szabadkőművesek aknamunkája idézte elő az összeomlást.”
A katonás rövidségű, pattogó mondatokat harsány éljenzés követte és felzúgott az ütemes: „Horthy, Horthy!”- kiáltás.
Prokesch Mihály, a Magyar Olvasókör elnöke, üdvözölte ezután a magyar honvédeket. Szabadka magyarsága – hangoztatta – 22 és fél éve szívrepesve várta a magyar honvédeket. Ez a vágy, ez az álom most beteljesedett.
Az elmúlt hét lidércálmából felébredtünk a valóságra: köztünk vannak a mi magyar honvédeink. Éljen Horthy Miklós kormányzó!
Úrnapi körmenet Szabadkán, 1941 júniusában
Újból szűnni nem akaró éljenzés és örömujjongás követte az üdvözlő szavakat. Bíró Károly Szabadka utolsó magyar polgármestere sírástól elcsukló hangon köszöntötte a magyar katonákat, örömének adott kifejezést, hogy Szabadka ismét visszakerült az anyaországhoz. Hálaeltelt szívvel emlékezett meg Magyarország kormányzójáról, akinek bölcs országvezetésének köszönhető, hogy ezt a szent pillanatot megérhették.
Janiga János Szabadka városa utolsó magyar országgyűlési képviselője üdvözlő beszédében köszönetet mondott azokért a szavakért is, amelyeket a főméltóságú úr kiáltványában az itteni magyarsághoz intézett. Veréb Gyula, a katolikus kör magyar tagozatának elnöke, a frontharcosok örömét fejezte ki az anyaországhoz való visszatérés felett.
A fogadtatás után az egybegyűlt ünneplő tömeg még sokáig nem oszlott szét. Örömittasan ünnepelte a bevonuló magyar honvédeket.
Bíró Károly
A Szabadkán megjelenő Bácsmegyei Napló húsvéti számában hosszú oldalakon át számol be a magyar honvédek szabadkai bevonulásáról és fogadtatásáról. Az újság rendkívül meleg hangú vezércikkben üdvözli a magyar honvédeket és többek között ezeket írja:
„Magyarságunk számára diadalmasabb Feltámadást nem hozhatott volna a Húsvét. 23 éves nemzetkisebbségi sorshelyzetünk megszűnt, örömmel ás boldogan térünk vissza államfenntartó polgárokként édesanyánk, a megnagyobbodott dicső Magyarország kebelére. Több mint két évtizedig vártuk azt a forró napot, amikor újra egyesülhetünk a nemzettestel, amelyről, durván leszakítottak bennünket. Azóta végigszenvedtük a megpróbáltatás, az elnyomatás, a mellőzés minden idegpróbáját. Szegények lettünk, szétszóródtunk, de magyarságunkban, lélekben egyek, törhetetlenek maradtunk. Sok keserves esztendő lemondása áll mögöttünk. A boldog percben mégis elhalkul a panasz, mert amikor eltekintünk a tiszta húsvéti égre, szinte azt érezzük, hogy káprázik a szemünk. Mégis szétpattantak a bilincsek, megint szabad magyarok vagyunk, Szabadka, magyar lakossága örömünnepet ül. Szabadka mindig magyar város volt és az is marad.“
A magyar honvédcsapatok előrenyomulása az egész Duna-Tisza-közén lendületesen továbbhalad.
Szombaton délután derék ejtőernyős csapataink jóval a földi csapatok előtt birtokukba vették Újverbászt. Így Újverbásznál és Szenttamásnál a Ferenc-csatorna átjárójáig a földi csapatok gyors előrenyomulásának lehetőségét előmozdították.
Ugyancsak szombaton folyamerőink a szerb aknazárat Kiskőszegnél megnyitották és előretörtek Bezdánig és Monostorszegig, ahol a Ferenc-csatorna zsilipeit biztosították, majd továbbhaladva elérték Apatint.
Húsvét vasárnapján, csapataink fokozódó lendülettel folytatták előrenyomulásukat, amelyet a magyar légierők kitűnő összműködéssel hatásosan támogattak. A Duna-Tisza-közén az ott lévő, már csak gyengébb szerb erők felmorzsolódtak és menekülnek. Gyakran előfordul, hogy a szerb tisztek rangjelzésüket leszedik ás rangjelzés nélkül, vagy polgári ruhában igyekeznek menekülni. Egyes városokban rejtve visszahagyott csetnik-csoportok lövöldöznek és gyújtogatnak, de ezeket csapataink gyorsan ártalmatlanná teszik.
Az előrenyomulás során foglyulejtett katonák között szerb, és szlovén nemzetiségűek is vannak. A foglyok elkeseredve panaszkodnak Szerbia vezetőire és parancsnokaikra s előadják, hogy teljesen helytelenül tájékoztatták őket a valóságos helyzet felől mind külpolitikai, mind katonai szempontból. Az az érzésük, hogy vezetőik csúfosan elhagyták őket és semmi célja sincs a további küzdelemnek.
Így gondolkozik legnagyobb részük, kivéve egyes elvakult fanatikusokat és mindenre elszánt csetnikeket és dobrovoljácokat.
A magyar lakosság mindenütt leírhatatlan lelkesedéssel fogadja a honvédeket és szeretetének számos megnyilatkozásival halmozza el őket.
A vasárnap délig beérkezett jelentések szerint Újvidék, Szenttamás és Zenta már magyar kézben van.
(Forrás: Magyar Távirati Iroda, 1941. április 13)
Pásztor István álprofil mögé bújva mocskolódik a Facebookon?
