80 éve írták: „Zentán is megjelent a magyar nemzeti hadsereg“
80 éve írták a lapok:
Zenta, 1941. április 14.
Mind több és több utca telik meg járművel és beszállásolásra váró katonákkal. Az ember azt hinné, hogy a kétségek elmúltak és a felzaklatott idegek megnyugodtak. Békességet keresünk minden felénk közeledőben, de a tapasztalatok óvatosságra intenek… Hazajöttünk – azt érezzük. Fiatal életerős katonák vagyunk, sokan közülünk sohasem jártak ezen a földön, mégis olyan ismerősek a házak, a kopott, gidres-gödrös járdák és az öreg kúriák a főtéren. Minden annyira magyar és mégis… Ami itt történik, az nem ünnepi bevonulás.
A város határában nem feszült büszke, hívogatóan virágos zászló diadalkapu, nem volt lovas bandérium. Az álnokság szelleme több mint két évtizedig elnyomott itt mindent, ami magyar, ami ősi és örök. A zentai magyarság abból szerzett tudomást a magyar csapatok bevonulásáról, hogy kopogtak a géppuskák és a város határában az égen villámsebesen repültek át a magyar vadászgépek és felderítők. Egész Zenta egyetlen szomorú és fájdalmas várakozásban forrt össze. A magyarok, a bennszülött szerbek, a németek, aggódó tekintettel lestek az utcákra és várták a pillanatot, amikor kitűzhetik a magyar nemzeti lobogót, amikor felharsannak a kürtök és bűntelen, igaz szabad emberekhez méltó módon ünnepelhetik a felszabadító magyar nemzeti hadsereget, amely Kormányzó Urunk hadparancsának hűen engedelmeskedve Zentán is megjelent.
Itt vannak a magyar honvédek, hogy rendet teremtsenek és véget vessenek a borzalmaknak, megálljt kiáltsanak annak az irgalmatlan és vérszomjas üldözésnek, halálfélelemnek, amely amióta a szerb hadsereg valamerre délre elvonult, egyetlen zentai lakost sem hagyott el.
Az üzletek zárva. A zentai városházán diadalmasan lengeti a szél a magyar nemzeti színű zászlót. A házak fala tele golyónyomokkal, amelyeket nagyrészt a támadó vadászgépek, géppuskái hagytak ott. A Főtéren megtiltottak minden csoportosulást. Teljes hadiállapot lépett életbe és egyetlen pillanatig sem csukódik be a városhaza kapuja, amelyet jobbról és balról is csőretöltött szuronyos puskájú honvédek őriznek. A járőrök állandóan kísérik befelé a tettenért csetnikek és dobrovoljácok csapatait. Kisírt szemű asszonyok, kétségbeesetten jajgató gyermekek rohannak elő a külső városnegyedekből és tanyákról, szakadatlanul hívják segítségül a magyar katonákat. A padlásokról, házakból, kerítések mögül, szénakazlak ás csűrök tetejéről szedik össze csaknem egyenként ezeket a halálraszánt orgyilkosokat, akik még most is a lakosság -megfélemlítésére állnak össze.
Húsvét vasárnapján este a Főtéren parancskihirdetést tartott az egyik alakulat, felolvasták a napiparancsot, majd végül imára lendültek a karok és felhangzott a Magyar Hiszekegy. Ebben a szent pillanatban a Főtér közepében lévő abbamaradt templomépület falai közül egy volt szerb finánc belelőtt a katonák soraiba. Imádkoztak és isteni csodának kell tekinteni, hogy a halált kereső golyó nem talált.
A zentai Tisza-hídnál vagyunk. A szép és erős alkotás három részre tépve. A kivonulók nem elégedtek meg a hídfő felrobbantásával, tönkretették egészen. Hidászcsapataink a parton dolgoznak. Csónakról mérik a víz mélységét és előkészítik a pontonhíd első részét. Folyik a helyreállítás, az építés nehéz munkája, amikor hirtelen a túlsó partról kattogni kezd egy géppuska, mindenki fedezéket keres. A felállított őrködő géppuskák rácsapnak a támadó fészekre. A túlsó oldalon porzik a homok és csobban a víz. A géppuska tovább tüzel. Golyók csapódnak le mellettünk, pedig nincs szervezett ellenállás és mégis… A nyugtalanvérű kalandorok nem hagynak fel kétségbeesett erőlködésükkel. Mögöttünk feldübörög a légelhárító üteg egyik részlege. Rövid pillanatok alatt átveszi a géppuskák szerepét és a karnyi vastag lövedékek pontosan találnak a túlsó parton…
Csend lett, a megkezdődött munka folytatódik, de minden szem éberen tekint odaátra, mert nem lehet tudni, hogy mit hoz a következő pillanat. A híd robbanása alkalmával a Tiszához közel épült házak falai megrepedeztek. Nagy körzetben kitört minden ablak és elmozdult a helyéről minden ajtó. Egymásután dőltek össze a tetők, kiszámíthatatlan kár keletkezett, amit csak hosszú idők munkássága hozhat helyre egészen. A zentaiak mindezek ellenére boldogok. Az idei feltámadás számukra valódi feltámadás volt. Hálatelt szívvel fogadják a hortobágyi, dunántúli, somogyi és felvidéki honvéd fiúk védő karjait. Nyílt, tiszta tekintet sugárzik ezeknek a magyar katonáknak a szeméből. Ezek a legények várják a legjobban , hogy végre csend, rend és béke legyen. Bátran, büszkén és önfeláldozóan teljesítik a Hadúr parancsát és ha kell, életük árán is elérik az ezeréves határokat.
Zenta városában estét hirdetnek a harangok. A harangzúgás egybeölelkezve búcsúztatja húsvét hétfőjét, a feltámadás másik ünnepét,amely után dolgos, kiegyensúlyozott és termékeny hétköznapoknak kell következniük. Napról-napra nagyobb a csend, estéről-estére teljesebb a bizonyosság, mert itt vannak a honvédek, akiket a dicső és szebb magyar jövő útjának egyengetésére rendelt ide mindannyiunk legfőbb parancsolója, a magyar sors.
(Forrás: Magyar Távirati Iroda, 1941. április 15)
