A Dačić által kinevezett tiszteletbeli konzul „bunga-bunga” szexorgiákat szervezett a hazájában
Ivica Dačić 2019-ben, amikor még külügyminiszter volt, Szerbia tiszteletbeli konzulává nevezte ki Marcello Lala ügyvédet, aki ezt a tisztséget az olasz Campania tartományban töltötte be.
(Eleve érthetetlen, minek Szerbiának külön konzul Campaniában.)
Akárhogy is, Lalát 2012-ben kiskorú lányok futtatásával vádolták, akiket az addig már elhíresült „bunga-bunga” orgiákra válogatta.
Az olasz strici abban az időben a Diamond Fashion Model divatház társtulajdonosa volt. A kiskorú lányok a politikusok és gazdag üzletemberek számára szervezett partin jelentek meg, ahol Lala utasítására (vagy parancsára) nem viselhettek alsóneműt.
Amikor az eset kitudódott, Lala azzal védekezett, hogy az ügynöksége a lányokat csak azért szervezte be a fényűző bulira, hogy amolyan díszként szolgáljanak, nem kellett kielégíteniük a résztvevőket.
Végül – valószínűleg az akkori politikai garnitúrának köszönhetően – megúszta a botrányt.
Dačić állítása szerint – amikor Szerbia tiszteletbeli konzulává nevezte ki Lalát – semmit sem tudott a múltjáról. (Pedig az internet korában nem lett volna nehéz utánanézni.)
A jagodinai botránnyal kapcsolatban pedig azt mondta, nem vett részt semmilyen partikon, abban a városban csak a múzeumba és koncertekre járt.
(direktno.rs, blic.rs nyomán, fotó: kurir.rs – régebbi kép)