Kiemelt Szerbia 

Csütörtöktől felvehetik a nyugdíjasok a 30 eurós segélyt

Aleksandar Vučić szerb elnök a hivatalos Instagram oldalán bemutatta az  állami támogatás kifizetésének dinamikáját – írja a Direktno.rs portál.

Vučić szavai szerint május 6-án, azaz csütörtökön fizetik ki az első 30 eurót a nyugdíjasok számára, május 10-én a minimálbér 50 százalékát az április folyamán bejelentkezett cégeknek,  a többi felnőtt polgár pedig május 12-től megkapja a 30 euróra.

A Koszovóban élő szerbeknek május 20-án fizetik ki a száz eurós segélyt, a gyermekeket is beleértve, míg a munkanélküliek összesen kétszáz eurót kapnak majd.

„A szállítással foglalkozó vállalatok 600 euró támogatást kapnak majd“

 

– mondta Vučić.

Íme, ITT igényelhetjük a 30+30(+60) eurót a mai naptól

Hasonló bejegyzések