„A bácskai szerbek vezetői kifejezték hűségüket Magyarország iránt“
80 éve írták a lapok:
A bácskai szerb nemzetiségű lakosság politikai és szellemi életének vezetői saját népük érdekében, valamint azért, hogy Magyarország keretén belül a magyar néppel ismét visszaállítsák azt az együttműködést, amely 22 és fél évvel ezelőtt megszakadt, szükségesnek tartották a hatóságok előtt is kifejezésre juttatni jószándékukat és hűségüket Magyarország és a magyar nép irányában. Körükből egy küldöttség jelent meg Újvidék város katonai parancsnoka előtt, hogy kifejezésre juttassa a bácskai szerbek megnyilatkozását. A küldöttség tagjai között voltak Vladislav Jankulov görögkeleti püspöki helynök, aki Madách Imre remekművét, „Az ember tragédiáját” szerb nyelvre fordította, továbbá Aleksandar Moč, a szerb Matica elnöke, Branko Nikolić, aki az újvidéki járást képviselte a belgrádi parlamentben, Miloš Petrović Újvidék város utolsó szerb polgármestere, Svetozar Stakić, volt tartomány gyűlési képviselő és mások.
A küldöttség nevében Vladislav Jankulov felolvasta a katonai parancsnok előtt a bácskai szerbek hűségnyilatkozatát és kérte, hogy azt a kormányhoz terjessze fel.
A nyilatkozat, amelyet a szerb lakosság vezetőinek 30 képviselője írt alá, kifejezésre juttatja a legmélyebb hódolatot a Kormányzó Úr Őfőméltósága iránt és a szerb lakosság őszinte lojalitását a magyar állam iránt. A nyilatkozat aláírói hangsúlyozzák azt az elhatározásukat, hogy a szellemi vezetésük alatt álló szerbség az érvényben lévő törvények és rendelkezések szerint akar élni és cselekedni. A szerb polgárság – mondja a nyilatkozat – sohasem azonosította magát a turbulens elemekkel, amelyek az általa is elítélt incidensek előidézésével pillanatnyilag elrontották a magyarok és szerbek között évszázadok között fennálló jóviszonyt.
Vladislav Jankulov püspöki helynök kérte a város katonai parancsnokát, hogy ilyen szellemben tegye lehetővé a szerb polgárságnak e kulturális és közgazdasági életben való tevékenységet. Végül újból kérte, hogy Újvidék katonai parancsnoka tolmácsolja a magyar kormánynál a bácskai szerbség hűségét és ragaszkodását Magyarország és a magyar államhatalom iránt.
A magyar katonai parancsnok megköszönte a hűségnyilatkozatot és megígérte, hogy azt felterjeszti a kormányhoz. A maga részéről annak a reményének adott kifejezést, hogy az a mag, amelyet itt az együttműködés érdekében elvetettek, rövid időn belül hatalmas fává növekedik. /MTI, 1941. május 28/
A mai szerb történetírás szerint Vladislav Jankulovot 1942 januárjában kegyetlenül meggyilkolták és bedobták a jég alá a magyarok. Tavaly a pravoszláv papság szenvedéseinek emléket állító újvidéki kiállításon megemlékeztek „a razzia során meggyilkolt“ Jankulovra…
…holott a valóságban természetes halállal halt meg 1941 novemberében ez a „magyar-szerb szellemi közeledés lelkes harcosa“, aki kölcsönösen jó viszonyt ápolt a magyar hatóságokkal.
A zombori szerbek hűséget fogadtak Magyarországnak
A zombori szerbek nagyszabású gyűlésen fogadtak hűséget a szentistváni Magyarországnak. A gyűlésen képviseltette magát a katonai parancsnokság is; A gyűlés szónoka Branislav Grba, Zombor város egykori polgármestere volt. A szónok tolmácsolta a szerbek feltétlen államhűségét. Kifejtette, hogy a szentistváni Magyarország nemzetiségi politikája nem nyomja el a nemzetiségeket, amelyek szabadon fejleszthetik népi sajátságaikat, áldozhatnak nyelvüknek és kultúrájuknak, ezt a szerbek tudják már a világháború előtti magyar uralom idejéről. A szerbek már a világháború előtt is jól érezték magukat a magyar uralom alatt és most is a legteljesebb bizalom tölti el őket irányában. Bácska szerb lakossága a magyar állam anyai gondoskodását feltétlen hűséggel és a szentistváni gondolathoz való szeretetteljes ragaszkodással hálálja meg.
A szónok elmondotta ezután a többek között azt is, hogy a felszabadulás utáni napokban előfordult és eléggé el nem ítélendő incidenseket olyanok követték el, akik nem ezen a földön születtek, hanem idegen földről vándoroltak ide, akik nem ismerték a magyar nemzetiségi politikát : és akik soha sem éltek a magyarokkal testvéri közösségben. Az itt élő szerbek már a világháború előtti időből tudják, hogy a magyar és a szerb testvéri szeretettel segítette egymást, közös volt a sorsuk, közös a harcuk, közös a jövőjük és ezek a szerbek ilyesmit sohasem tettek. A kilengéseket megtévesztett, félrevezetett, idegenből jött telepesek követték el. Cselekedetük a becsületes, Bácskában született szerb nép soraiban éppen olyan mélységes és lesújtó ítélettel találkozott mint a magyar nép soraiban.
A szónok beszédét általános helyeslés kísérte és sokszor szakította meg szavait harsány éljenzés és „úgy van, úgy van“ felkiáltás. Beszéde végén mégegyszer hangsúlyozta a szerb nép feltétlen államhűségét.
A katonai parancsnokság kiküldötte hosszabb válaszbeszédében kifejtette, hogy Magyarországon nincsenek első-, másod- és harmadrendű polgárok. A magyar haza egyenlő elbánásban részesíti minden becsületes, államhű és törvénytisztelő polgárát tekintet nélkül annak nemzeti és vallási hovatartozására. /MTI, 1941. május 25/
