A VMSZ tagok kiskirályoknak hiszik magukat Horgoson is
Egy a horgosiakat tömörítő Facebook csoportban számolt be arról egy helyi lakos, L. Jenő, hogy a VMSZ nem csak a neki nem tetsző 100 éves tanyákat, hanem a közel hasonlókorú tölgyfákat is képes megcsonkítani mások háza előtt, ha az nekik és a mezőgazdasági gépeiknek útban van.
A beszámoló szerint Fekete Attila, a VMSZ politikusa szombaton a reggeli órákban motorfűrésszel esett neki egy, a szomszédja háza előtt álló tölgyfának, azonban amikor emiatt számon kérték, akkor még az önkényes tölgyfa csonkító VMSZ-es tisztségviselőnek állt feljebb. Sőt, dacosan maga követelte, hogy a közösségi médián keresztül tegyék közzé a pusztításának beszámolóját. A DélHír részéről mi pedig „örömmel segítünk” a politikus úrnak abban,hogy megkapja azt a figyelmet, amit a cselekedetével szeretne kivívni magának.
A sértett elmondása szerint a fák nem voltak útban, a szemetes kamion is gond nélkül közlekedett az utcában, azonban Fekete egészen az árkon túlig lemetszette a fákat.
„Teszem azt hozzá, hogy a szemetes autó sofőrjeit kérdeztem, hogy mennyire nyessem az ágakat le, hogy elférjenek, amit meg is tettem.” – írja a sértett. Aki azt is elmesélte, hogy a VMSZ-es önbíráskodó cinikusan és lekezelően beszélt vele és kijelentette, hogy neki az okozott boldogságot, hogy mások fáit pusztíthatja saját gazdasági érdekében. A sértett szerint Fekete a párttagsága miatt érezheti úgy, hogy bármit megtehet, hiszen azt gondolja, hogy a VMSZ tagságuk miatt szabadon kiskirályoskodhatnak a határmenti faluban.
„Hát ennyit arról, hogy ő a mi szavazatunkat élvezi, most már hét személlyel kevesebbet várhat az eminens párt. mivel a szűk családom el áll tőlük.” – írja a megkárosított horgosi lakos.
Fekete Attila egyébként a horgosi legelőgazdálkodással és mezőgazdasággal foglalkozó munkatestületnek is a tagja és viselkedését a beszámoló alatti hozzászólásokban is számos horgosi elítélte. Ami nem véletlen, hiszen nemrégiben a Szelevényi erdőben is úgy gondolták egyes VMSZ-esek, hogy ha nekik kedvük tartja, akkor bármikor rombolhatnak.