Valóban leszedette Baranyi Krisztina Magyarkanizsa címerét Ferencvárosban?
Többek között a délvidéki Magyarkanizsa címerének „eltűnése” miatt áll a bál Ferencvárosban, de hova lettek a címerek?
Baranyi Krisztina, a balliberális ferencvárosi polgármester leszedette a testvérvárosi címereket a képviselő-testületnek is helyet adó ülésterem faláról. Ferencváros kizárólag határon túli magyarok által lakott településekkel áll testvérvárosi kapcsolatban. A balliberális vezetésű Ferencváros önkormányzati díszterméből száműzték a testvérvárosok címereit. Ami ebben igazán fájó, hogy a IX. kerület olyan határon túli magyarok által lakott településekkel áll testvérvárosi kapcsolatban, mint a kárpátaljai Beregszász, a vajdasági Magyarkanizsa, a felvidéki Pöstyén és Királyhelmec, valamint a székelyföldi Sepsiszentgyörgy – írják a Magyar Nemzet cikkében.
Azonban a magyar kormánypárti sajtó erősen provokáló cikke, mint kiderült, teljes egészében álhír, ugyanis a címereket továbbra is a teremben vannak, csupán egy másik falra kerültek át. A ferencvárosi önkormányzat sajtófőnöke, Czuk Dorottya a Telexnek nyilatkozva elmondta: A címerek nem tűntek el, csak áthelyezték őket az ülésterem másik falrészére, a szavazógép kijelzője alá.
Vagyis határon túli magyarokat és a magyarkanizsaiakat hamis híreken keresztül próbálták hergelni az ellenzékkel szemben, egyfajta bunkósbotként használni bennünket.
A délvidéki magyarokkal hergelő kormánypárti álhírre egyébként már rácsaptak a VMSZ helyi wannabe megmondó emberei is, és a topolyai párttagjuk már látványosan ki is akadt az álhíren, pedig csak egy google keresésbe került volna neki, hogy láthassa, hogy nem bántotta senki a délvidéki magyarokat Ferencvárosban.
Sok minden miatt szidható a BLM simogató, szívárványáradatos budapesti polgármestere asszony, azonban álhírterjesztéssel azonban csak elhiteltelenítik azokat az eseteket, amikor valódi és valós jogsértés éri a elszakított területeken élő magyarokat, így a délvidéki magyarságot is.