Délvidék Kiemelt 

Veszélyben a DélHír

Kedves olvasók!
A Facebook korlátozta a tartalmaink elérhetőségét a közösségi médiában, emiatt szinte ellehetetlenítette, hogy a követőinkhez eljussanak a cikkeink.
Ez természetesen jelentős olvasói visszaeséssel is jár. Annak ellenére, hogy portálunk évek óta (ahogyan azt a mellékelt kép is mutatja) a legolvasottabb délvidéki online portál, mindez pedig csak Önöknek hála van így. Csak ebben a hónapban három alkalommal volt 100 ezres napi egyedi olvasottságunk, így érthető, hogy ez egyeseknek szemet szúrt.
Bár az elmúlt években gyakorlatilag példa sem volt arra, hogy közösségi elveibe ütközőnek tekintse a Facebook a cikkeinket és soha semmiféle panasz sem érkezett a cégóriástól. Most azonban 24 óra leforgása alatt több mint 100 ezer cikkünk közül a Facebook „algoritmusa” három tartalmunkban talált „sorozatos szabályszegést”: Egy 2013-ban megjelent cikkben, amely évek óta elérhetetlen, egy másik cikkben, amely meg sem jelent, csak be lett időzítve, sőt ezért valamiért duplázva is megróttak bennünket, illetve egy múlt héten megjelent cikkben talátak még kivetni valót, amely egy jövő hétvégi nyilvános koncertről szólt.
Természetesen fellebbeztünk a döntés ellen, azonban a cég üzletpolitikáját ismerve nem jók a kilátásaink.
Azt sem tudni, hogy ezen, 2012-ben létrehozott oldalunk meddig marad még meg a platformon és ha megmarad, akkor egyáltalán eljutnak-e a tartalmak a követőinkhez.
Aki semmiképp sem szeretne lemaradni a DélHír cikkeiről itt a Facebookon, azokat arra kérjük, hogy a FB oldalunk jobb felső sarkában, a követési beállítások menü pont alatt jelöljék be a „kedvencek” opciót, hogy ezáltal nagyobb eséllyel jelenjenek meg a tartalmaink, vagy keressék fel honlapunkat minden nap.
Bízva az igazságban, tisztelettel a DH csapata!

Hasonló bejegyzések