Kon elpanaszolta, hogy megfenyegették – rákiabáltak egy fekete autóból
Predrag Kon, az ún. covid-válságstáb népszerűtlen tagja – a jelek szerint – elvárná, hogy az emberek szeressék és tiszteljék.
Nem biztos, hogy ez a kívánsága valaha is teljesül.
Az utóbbi időben a közösségi hálón szokta kisírni a bánatát. Nemrég elpanaszolta, hogy megvádolták: azért szurkol, hogy minél többen megfertőződjenek, hogy a covid-válság sokáig elhúzódjon.
Most pedig a lelkébe gázolt egy gépjárművezető, aki
fekete autójából rákiabált: „Eleget beszéltél az oltásokról, hagyd abba.”
Nem egészen érthető, ez miért jelent fenyegetést Kon számára.
Akárhogyis, bejegyzésében utalt rá, az eset ellenére töretlenül folytataja a felvilágosítást, mert szerinte „ezerszer jobb felvenni a vakcinát, mint elkapni a koronavírust”.
(kurir.rs nyomán, fotó: danas.rs)