Kiemelt Szerbia 

Kínai trükkök Szerbiában: Hogyan járnak túl a felügyelőség eszén, és szennyezik a levegőt Szerbiában? (+ videó)

Igor Radošević, az ellenzéki Szabadság és Igazság Pártja ökológiai bizottságának elnöke figyelmeztett arra, hogy a környezet szennyezése egyre nagyobb méreteket ölt Szerbiában.

Ehhez nagy mértékben hozzájárulnak a szerb haladó kormány által importált külföldi, leginkább kínai vállalatok. Arról már korábban írtunk, hogy milyen megalázó bánásmódban részesülnek a kínaiak által irányított szerbiai vállalatokban. Az alábbiakban példát is mutatunk a bevezetőben említettekre is.

Radošević a közösségi médiában egy exkluzív felvételt közölt, amelyen egyértelműen látható a kínai vezetőség turpissága, vagyis, hogy miként játszák ki a felügyelőség ellenőrzését.

Az eset az Obrenovac közelében lévő Barič község öntödéjében történt.

– A felügyelőség a levegő szennyezettségét akarta leellenőrizni. Mivel előre jelezték jövetelüket, a kínai cégvezetők felszerelték a megfelelő (és kötelező) szűrőket, amelyek azonban az ellenőrzés után azonnal el is távolítottak

– mondta Radošević.

https://twitter.com/i/status/1433047106873348099

Emlékeztett arra is, hogy a kínai érdekeltségű cég 40 millió eurós támogatást, 14 hektárnyi földterületet, díjmentes infrastruktúrát, vizet kapott, a szerb állam pedig eltekint a bevételtől a vámadóra és illetékekre hivatkozva.

„Nem fogjuk nekik megengedni, hogy ilyet tegyenek” – húzta alá Radošević.

(direktno.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések