Kiemelt Világunk 

Szomáliai migráns öt embert késelt meg Riminiben

Az olasz rendőrség letartóztatott egy szomáliai menedékkérőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat este megszúrt négy nőt és egy gyereket Riminiben. A terrorizmust, mint indítékot kizárták. Luciana Lamorgese belügyminiszter „rendkívül komolynak” nevezte az esetet, ezért hétfőn ő is részt vesz Riminiben egy biztonsági ülésen.

A férfi két jegyellenőrt sebesített meg késsel egy buszon, majd menekülés közben két másik nőt és egy hatéves gyereket. A 26 éves férfi néhány hónapja tartózkodott Olaszországban, ahol menekültstátusért folyamodott. 2015 óta van Európában, korábban már Dániában, Svédországban, Németországban és Hollandiában is megpróbált menedéket kérni.

Az eset kapcsán Matteo Salvini, a szélsőjobbos Liga párt politikusa kritizálta Lamorgese teljesítményét, mondván, hogy nem lép fel elég szigorúan menekültügyben. (444)

Hasonló bejegyzések