Kiemelt Szerbia 

Egy botrányhős alkonya: Bolondokházába került a nemi szervével dicsekvő volt szerb képviselőnő (+ videó)

Viharos életet él(t) a szerb politikai porond és szórakóztatóipar egyik „színes egyénisége”, Nevena Adžemović.

Sokan úgy vélik, „ő vitte be a valóságshow-t a szerb parlamentbe” és vetítette előre a „tisztelt ház” színvonalát.

Rövid, de emlékezetes politikai pályafutása előtt a Models nevű női együttes tagja volt, amely a materialista világot éltette. Az említett igénytelen pop banda legismertebb számai a „Szexi taxi” és a „Pénz, pénz, pénz”, ami önmagáért beszél.

Adžemović modellkedett is egy kicsit (értsd: félmeztelenül fényképezkedett), majd  2011-ben, egyik napról a másikra hirtelen felbukkant a politikai életben, mégpedig a Szerb Haladó Párt színeiben.

Akkoriban azonban még a haladók számára is „gázos” volt futtatni a kissé közönséges Adžemovićot, ezért gyorsan meg is váltak tőle. A Velimir Ilić

Új Szerbia pártja viszont keblére szorította a „szaftos Srpkinját”, akit még a parlamentbe is benyomtak.

Két év alatt (2012-től 2014-ig), amíg képviselő volt, mindössze egyszer szólalt fel. Rövid „beszéde” a távközlési antennákkal kapcsolatos szöveg felolvasásából állt.

Mégis népszerűségre tett szert, főleg azért, mert a szerb parlament szexszimbólumának tartották.

Nevenát, a szilikonos kebelkirálynőt egyik alkalommal egy zugfotós alulról lencsevégre kapta. Miután a fénykép megjelent a bulvárlapokban, a képviselőasszony először kikelt magából, de aztán

közölte, nincs mit szégyellnie, hiszen szép a nemi szerve (na, ezt azért valamivel csúnyábban mondta).

Ezzel is megmutatta, hogy személyében Szerbia egy igazi karakán harcost nyert.

Ennek ellenere két „emlékezetes” év után ismeretlen okból mégis eltűnt a politikai színtérről.

Tegnap azonban újra hallatott magáról. Több médium közölte, hogy a ma 38 éves Nevena Adžemović bekerült a Laza Lazarević hírhedt belgrádi ideggyógyászati klinikára, amelyet a szerbek nemes egyszerűséggel bolondokházának neveznek.

Egyes bulvárlapok szerint nem vetette meg a kábítószert, de az idegállapota anélkül is rossz volt. Ennek egyik oka abban rejlik, hogy az ex-férje illegális fegyverviselés miatt börtönbe került.

A lapok azt is írják, Nevenénak az anyjával sem volt felhőtlen a viszonya, többször összeverekedtek.

Egy ilyen személy képviselte a polgárok érdekeit. Nem mintha az utódai kicsit is jobbak lennének…

(fotó: alo.rs) 

 

https://www.youtube.com/watch?v=Ecd0IMPvk4M

https://www.youtube.com/watch?v=1NwMR-q26Gs

Hasonló bejegyzések