Délvidék Kiemelt 

Szexológia nevű tantárgyat vezetnek be az újvidéki egyetemi hallgatók számára

Új tantárgy vár az újvidéki egyetemistákra.

Pontosabban: az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának hallgatóiról van szó, akik számára az illetékesek a „szexológia” nevű tantárgyat vezetik be.

A telegraf.rs rezsimhű portál szerint „egyedülálló újdonságról van szó” Európa ezen részén.

Egyelőre 30 elméleti és 15 gyakorlati órát irányoztak elő.

Az ötletet, kezdeményezést Vasilije Topalov, a Vajdasági Orvosok Szövetsége szexológiai szakosztályának (mert ilyen is létezik) elnöke terjesztette be.

„Eredeti és rendhagyó” indoklásában az áll, hogy az általános szakorvosok

„nem elég képzettek ahhoz, hogy munkájuk során megküzdjenek a szexológiai problémákkal”.

Továbbá „ezen a téren a páciensek képzettsege is hiányos„, és „ebből kifolyólag kommunikációs nehézségek alakulnak ki a betegek és az orvosok között”.

Hozzáfűzte: „ennek egyik oka abban keresendő, hogy a szexológia, mint tantárgy sem nálunk, sem a régióban eddig nem létezett”.

A jóságos szakember úgy véli, a korszerű szakirodalom alkalmazásával az egyetemi hallgatók – leendő általános szakorvosok elsajátítják a szexológiai problémák leküzdésének módszereit.

Az említett tantárgyat urológusok, szívgyógyászok, pszichiáterek, nőgyógyászok adják majd elő, akik egyúttal az órák során használandó tankönyv társszerzői is.

(telegraf.rs és luftika.rs nyomán, fotó: vijesti.me)

Hasonló bejegyzések