Brnabić: „Egyelőre nem vezetjük be a Covid-igazolvány 24 órás érvényességét”
A szerb kormányfő ma bejelentette Kragujevácon, hogy a lakosság átoltottsága elérte az 55 százalékot, és ez a legfontosabb.
Újságírók előtt azt is közölte, hogy egyelőre nem tervezik a Covid-igazolvány 24 órás alkalmazását, illetve követelését. Hozzátette, „jelen pillanatban a legfontosabb az érvényben lévő intézkedések hatékony alkalmazása”.
Emellett elmondta azt is, hogy
a felügyelőségek ismét szigorúan fogják ellenőrizni a korábban meghozott döntéseket, például a maszkviselést illetően, illetve bejelentette a válságstáb jövő héten várható újabb gyűlését.
A tanítás online üzemmódra való állásával kapcsolatban közölte, hogy egyelőre folynak az egyeztetések a Batut Intézet, a válságstáb és a tanügyi minisztérium között.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a kormány a küszöbön álló választások tükrében mégsem mer szigorítani, de várjuk ki a végét.
(Danas nyomán)