Tiodorović: „Hamarosan Szerbiában felbukkan egy új koronavírus-mutáns“
Branislav Tiodorović epidemiológus, a köztársasági válságstáb tagja a Prva tv reggeli műsorában elmondta, hogy a meghosszabbított őszi szünet segíthet a járvány megfékezésében, de – szavai szerint – két további veszély is leselkedik ránk.
„Mint látjuk, a delta variáns fertőzőképessége nagyon nagy, hamarosan a delta plusz variáns is megérkezik hozzánk, amely még a deltánál is fertőzőbb”
– mondta Tiodorović, majd hozzátette, hogy ez a jelenlegi járványhelyzet a legsúlyosabb a járvány kezdete óta, emiatt minden létező intézkedést szigorúan be kell tartani. Tiodorović ezen kívül beharangozta a válságstáb következő ülésének témáját.
„A következő ülésen felmérjük a szezonális influenza előretörését. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az influenzát jellemzően gyerekek terjesztik“.