Legmagasabb díjjal tüntették ki a magyargyűlölő szerb történészt elcsatolásunk ünnepségén

Tegnap este az újvidéki Szerb Népszínházban tort ültek a Délvidék elszakítása felett, a gyomorforgató ünnepi rendezvényen – amelyen Pásztor István is jelen volt – kiosztották a kimagasló eredményekért járó tartományi díjakat.

A tartományi kitüntetések odaítélésével foglalkozó bizottság a legmagasabb rangú életműdíjat, a Mihajlo Pupin-díjat „sokéves munkájáért, elkötelezettségéért és az elért eredményeiért” a szélsőséges  ultranacionalizmusáról és a magyar- és horvátellenességéről elhíresült Vasilije Krestić akadémikus történésznek, a nagyszerb ideológia egyik legkiemelkedőbb szószólójának ítélte oda.

„Nagy örömmel tölt  el a díj, a szerb nép történetének fél évszázados kutatásaim  terén elért eredményeimnek elismeréseként tekintek rá”

– mondta Krestić a rendezvényen. A díjat Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke adta át az akadémikusnak.

Kicsoda Vasilije Krestić?

Vasilije Krestić Gyálán született 1932-ben, a gimnáziumot  Nagybecskereken fejezte be, a belgrádi egyetem történelem szakán а  Gavrilo Princip-féle merénylet egykori résztvevőjének, az 1937-ben az albánok, majd 1944-ben a délvidéki magyarok és németek kitelepítését szorgalmazó Vaso Čubrilovićnak  volt a tanítványa (feltehetőleg Čubrilovićtól szívta magába a nagyszerb nacionalista ideológiát is).

Szinte egész eddigi munkássága a horvát-szerb, illetve a magyar-szerb viszonyokkal foglalkozik, gyakran elfogultan ír, a nagyszerb nacionalizmus szemszögéből nézve. Eddigi jelentősebb művei is ezt bizonyítják, mint pl. Az 1868-as horvát-magyar kiegyezés (1969), A magyarországi szerb sajtó története 1790-1914 (1980), A magyarországi szerbek politikai törekvései és a magyarok 1849-1867 (1987),  Szerb-horvát viszonyok és a délszláv eszme a 19. század második felében (1988), A horvátországi és szlavóniai szerbek 1848-1918 közötti  története (1991), Népirtással Nagy-Horvátországot (1998), Szerbek Magyarországon 1790-1918 (2013), Vajdaság Szerbiához csatolása 1918-ban (2019) stb.

1981-ben levelező tagja lett a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiának, azaz a hírhedt SANU-nak, amely nem éppen arról volt ismert, hogy a tudomány és a művészet érdekeit szolgálta volna, inkább a napi politika érdekeit. Krestić már a nyolcvanas években is olyan szélsőséges volt, hogy a fal adta a másikat és persze része volt a miloševići  háborús nagyszerb ideológia kidolgozásában is. Egyik társzerzője volt a  1986-os hírhedt akadémiai „Memorandumnak”, amely a miloševići politika elvi alapja lett (A Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia 1986-os „Memorandum”-a alapjaiban tartalmazza mindazokat a gondolatokat, amelyek a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a nagyszerb nacionalizmus kánonjai lettek, és amelyek egységbe kovácsolták a szerb nemzetet.  Ezen féligazságokon és történelmi csúsztatásokon alapuló gondolatok mögé sorakozott fel egyként szinte a teljes szerb politikai elit, valamint a szerb nemzetiségű lakosság óriási többsége, sőt! 35 év elteltével, 2021-ben, több véres és vesztes háborút követően is a „Memorandum” hangzatos nagyszerb nacionalista szlogenjei dogmaként élnek tovább a szerb közvéleményben).

Annak idején a „népirtó horvátokról” harsogva teli tüdővel fújta az uszítást. Állítása szerint nemcsak a horvátokat, hanem a magyarokat is felelősség terheli a szerbeken elkövetett népirtások miatt.

Az  1998-ban megjelent munkájában: Genocidom do Velike Hrvatske (Népirtással Nagy-Horvátországot) azt igyekezett bizonyítani, hogy a szerbek kiirtásának eszméje a Monarchiában alakult ki. A horvátok „népirtó eszméjét” Krestić nem tartja eredetinek, mert szerinte a magyarok eszméjének hű mása.

„Magyarország az illír idők óta tengeri  kijáratot akart, illetve hogy az ország minden lakója magyar legyen, és ezt a fajta politikát a horvátok a magyaroktól tanulták”, nyilatkozta 2010-ben.

Műveiben Krestić nemcsak felvonultatja a magyarokról kialakult összes negatív sztereotípiát, hanem a történelmi kapcsolatokat teljesen újraértelmezi. A szerbek kiirtására való magyar törekvések közé tartozik szerinte a Rákóczi-felkelés, de 1848-1849 harcai is, illetve a Magyarországon lezajlott 20. századi eseményeket is fenyegetőként érezteti.

„Az ügyesen megtervezett és erőszakosan végrehajtott magyarizáció lassan meghozta gyümölcsét. A szerbek napról napra egyre jobban érezték, hogy a hurok rohamosan feszül a nyakukban. Tisztában voltak vele, hogy olyan körülmények között, amelyek között éltek, már csak idő  kérdése, mikor fognak eltűnni és megfulladni a ’magyar tengerben’. Megváltás volt számukra az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása” – írja Krestić a Vajdaság Szerbiához csatolása 1918-ban című művében.

2014-ben sci-fi regényekbe illő propagandisztikus cikk jelent meg a belgrádi Večernje novosti napilapban, amelyben Vasilije Krestić azt állította, hogy a tragikus körülmények között 1913-ban elhunyt – egyébként magyarbarát – Lukijan Bogdanović karlócai szerb pátriárkát a „magyarok gyilkolták meg“. Állításait persze nemigen tudná mivel alátámasztani.

Az 1989-es magyar rendszerváltásban Krestić a területi revizionizmus feléledését látja, s a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) ennek előkészítésével vádolja.  2008-ban  félnótás kijelentésével kavarta fel a kedélyeket,  szerinte az MTA „törekvései mögött“ valójában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (!)  áll Nagy-Magyarország létrehozásának eszméjével, s   a  magyarországi intézmény  „veszélyes  befolyást“ próbál megvalósítani „a  mi  területünkön“ a Vajdasági  Tudományos  és  Művészeti Akadémián  (VANU)  keresztül.

2011-ben nyíltan szembeszállt a Magyarország és Szerbia tudományos akadémiáinak  bevonásával létrehozott  magyar-szerb történelmi vegyes bizottsággal. Beszédében Krestić kifejtette, hogy a szerb történetírás már rég meghatározta az áldozatok pontos számát, majd megvádolta a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy el akarja túlozni az 1944-es délvidéki vérengzések magyar áldozatainak számát, aminek hátterében „magyar politikai célok állnak”.

Pásztor nem tiltakozott a magyargyűlölő Krestić kitüntetése ellen,

sőt valószínűleg lelkesen meg is tapsolta (Fotó: magyarszo.rs)

Vasilije Krestić évtizedek óta az egyik leghangosabb ellenzője a Délvidék területi autonómiájának. 2001-ben társalapítója volt a magyargyűlölő Svetozar Miletić Szerb Nemzeti Mozgalomnak, amely 2001 novemberében, Délvidék elcsatolásának évfordulóján nagy közgyűlést tartott Újvidéken, amelyen több mint 1000 ember vett részt, többek között Irinej Bulović bácskai pravoszláv püspök, Porfirije Perić jelenlegi szerb pátriárka, akadémikusok, miloševićišták, šešeljisták, a Drašković-hívek, az Arkan-hívek, az ultranacionalista/pravoszláv fundamentalista Obraz tagjai, sőt még a a Jugoszláv Katonaság képviselői is. A „nagynemzeti vámpírbálon” a szélsőséges szervezet bejelentette, hogy harcolni fognak a „szerb földek újraegyesítéséért” (Krajina stb.), majd kimondták, hogy Vajdaságnak nem lehet szubjektivitása, hogy a szerbség Vajdaságban is veszélyben van…

„A montenegrói szeparatisták útjára lépett vajdasági autonomisták áruló szándékait gyökerében el kell vágni”

– nyilatkozta a rendezvényen Krestić, aki akkoriban  a Svetozar Miletić Szerb Nemzeti Mozgalom program-nemzeti-egyházi tanácsának elnöki posztját töltötte be.

Szent István napján nincsenek kitüntetések, díjátadások, mint például  november 25  vagy május 15. esetében, így egyenrangú ünnepekről csak a félkegyelműeknek beszélhet Pásztor és a Pannon RTV (csak reménykedni tudunk abban, hogy a VMSZ elnöke nem fogja Krestićet is javasolni magyar kitüntetésre, habár nem tennénk érte tűzbe a kezünket)