Egykori vármegyések és MRM-esek válasza Garai Zsolt, az MM volt társelnökének vádjaira
A délvidéki Hatvannégy Vármegye Mozgalom (HVIM) és a Magyar Remény Mozgalom (MRM) volt tagjai reagáltak egy gátlástalan akarnok „trianonozókat” (értsd: a legnagyobb magyar történelmi tragédia traumáját magukban hordozó normális magyarokat) becsmérlő kijelentésére. Garai Zsolt politikus, a Magyar Mozgalom egykori társelnökéről van szó, aki jelenleg a párt elnökségi tagja.
Íme a délvidéki HVIM és az MRM volt tagjai csoportjának (nevek a szerkesztőségben) nyílt levele:
Sövény Ferenc You Tube-on futó „Kötetlen” c. műsorban a szerbiai nacionalista-soviniszta szoborállítások és graffitik kapcsán Garai Zsolt, az MM ex-társelnöke minden ok nélkül szájára vette az egykori HVIM- és MRM-tagokat, akiket tétlenséggel és szervilizmussal vádolt meg.
„Hol vannak a ’90-es és a 2000-es évek nagymagyarjai?!” – kérdezte a politikus-féleség. Majd mellét döngetve így folytatta: „Azok a Hatvannégy Vármegyések, Magyar Remény Mozgalmasok, és stb., azok az asztalt verő „Trianonon így meg úgyolók”? Vagy már elmentek, vagy már megkapták ők is a kis Prosperitati-pénzecskéjüket és elhallgattak csendben. Másképp mesélik ők is a történetet a gyerekeiknek?” – tette fel a kérdést a már jó ideje nem működő, ám egykor meghatározó szervezetek délvidéki magyar tagjainak a kocapolitikus.
Válaszunk a következő:
Kedves Zsolt, egyrészt emlékeztetni szeretnénk Önt, hogy az Ön társelnöklésének idején, az Ön mozgalma volt az, ahonnan az egykori VMSZ-esek tömegesen cammogtak vissza a VMSZ-hez, illetve hagyták ott az Ön által irányított mozgalmat. Rengeteg esetben ezt épp a Prosperitati-pályázatok miatt tették. Erre nyilván mi is, Ön is számtalan példát tudnánk felhozni.
Vádaskodás, mutogatás és magukat már megvédeni nem képes szervezetek mocskolása és számonkérése enyhén szólva aljas (és egyben gyerekes is). Ehelyett célszerűbb lenne önvizsgálatot gyakorolnia, mielőtt másokra próbálja rákenni a saját politikai eredményeire jellemző gyalázatos magatartást.
Egykori tagjaink, akik súlyos nehézségek árán itthon próbálnak boldogulni, nem váltak sem a Zsinagóga igazgatójává, sem alkotmánybíróvá, sem művelődési szövetség vezetőjévé, így a Júdás-ezüstöt ne a mi zsebünkben keresse.
A HVIM valóban a legerősebb magyar civil szervezet, míg az MRM a második politikai erő volt Délvidéken a maga fénykorában. Az, hogy mára nem vagyunk jelen a közéletben, az Önök politikájának is köszönhető. Bennünket ugyanis folyamatos, alattomos, sőt, olykor brutális támadások értek mind a VMSZ részéről (amelyben az Önök mozgalmi társai is ott ültek), mind a „mindenkori” szerb kormány és ellenzék részéről.
A belügyi szervek állandó megfigyelés és nyomás alá helyezték a tagjainkat, akik olykor durva bántalmazásnak és atrocitásoknak is ki voltak téve.
Mindehhez az Önök volt anyapártja, a VMSZ is előszeretettel asszisztált.
Íme egy kirívó példa: Amikor Kasza Józsefnek, a VMSZ volt elnökének (aki az MM-alapítók zömének eszmei atyja volt) házára kézigránátot dobtak, a rendőrség azonnal a HVIM délvidéki elnökének lakására vonult ki, hogy mindenféle bizonyíték nélkül letartóztassa. Ahelyett, hogy a valós elkövetőket keresték volna, a szerb hatóságok bennünket vádoltak terrorizmussal. Eközben Pásztor István szabadcsapatokhoz hasonlított bennünket, károsnak és alávalónak nevezte a munkánkat. Önök pedig akkor még az oldalán ülve bólogattak ehhez.
Most viszont Ön számonkér és hiányol bennünket?!
De igazság is van a szavai mögött, kedves Zsolt, hiszen remekül érzékeli, mekkora a hiánya annak a csupán néhány tucatnyi (abban az időben nagyrészt középiskolás és egyetemista) fiatalnak, akik annak idején a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomban, vagy éppen a Magyar Remény Mozgalomban voltak aktivisták. Amíg a HVIM és az MRM létezett, addig volt, aki kimenjen az utcára és lefesse a mocskot. Addig volt olyan tettrekész fiatal, aki kivonuljon a szabadkai utcára és ellentüntetést szervezzen Gyurcsány Ferenc ellen, aki csupán néhány hónappal a december 5-ei gyalázatos kettős népszavazás után Délvidékre látogatott az Önök anyapártjához, a VMSZ-hez, hogy átadja a párt új székházát, amely ma a Pannon RTV otthona.
Mi az utcán voltunk, Önök pedig a kapun belül lapítottak. Mi lefestettük a közösségünket sértő graffitiket, mindig a rászoruló és veszélyeztetett nemzettársaink segítségére siettünk, míg Önök a meleg szobából közleménygyárat tartottak fenn. Mi tettrekészek, bátrak és önfeláldozóak voltunk, Önök pedig ezért irigyek és gyűlölnek bennünket.
Közel tíz év után igazán örülnénk, ha az elhivatottságunk miatt érzett irigységet tettrekészségre váltaná és nem rajtunk, egykori HVIM-eseken és MRM-eseken kérné számon azt, amire Ön és politikai közössége nem képes. Úgy látszik nevükben nem véletlenül hagyták el épp a remény szót az MRM-hez képest.
Kedves Zsolt, Ön hány soviniszta falfirkát festett le az életében?
Nézzen a tükörbe és tegye fel magának a kérdést: mit tett eddig a délvidéki magyarságért?
