Kiemelt Szerbia 

Letartóztatták a „Belgrád a vízen” projektum építésében résztvevő cég igazgatóját

A montenegrói különleges állami ügyészség letartóztatta Antonio Facchinettit, az olasz Pizzarotti vállalat igazgatóját.

Ez a cég egyebek között a hírhedt „Belgrád a vízen” projektum, ezen belül is a „Torony” egyik fő kivitelezője.

A Vijesti közleménye szerint

alapos a gyanú, hogy Facchinetti visszaélt pozíciójával, és az általa vezett cégen keresztül több mint 21 millió eurót vont ki Montenegróból közvetitő vállalatokon keresztül, miközben az alvállalkozóknak milliós tételekkel maradt adós.

A Pizzarotti még 2018-ban írt alá szerződést Szerbia legmagasabb épületének, a „Belgrádi Toronynak” keresztelt épület fő kivitelezőjeként.

Annak idején Nikola Nedeljković, a Belgrade Waterfront vállalat igazgatója örömét fejezte amiatt, hogy egy ilyen cég részt vesz Szerbia céljainak megvalósításában.

(direktno.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések