Kiemelt Szerbia 

Az RTS nem mutatja be a (hivatalosan) legjobb európai filmet, mert a szerbek népirtásának következményeiről szól?!

A szerb nép (jó része) és intézményei továbbra is képtelenek szembesülni a közelmúltbeli bűneikkel.

Az önkritikát és a megbánás folyamatát persze cseppet sem segíti elő Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó politikája, amely egyebek között lehetővé teszi a háborús bűnös Vojislav Šešelj és a hasonszőrű soviniszták médiában való szinte állandó jelenlétét.

A rezsim tehát tovább gerjeszti a fröcsögő gyűlöletbeszédet és az amúgy is elvakult „mennyei nép” feltüzelését.

A szerb társadalom úgymond normálisabb része követelte, hogy a szerb ”köztévé” (RTS) tűzze műsorára a „Quo vadis, Aida?” című, nagy sikerű bosnyák filmet.

A miloševići háborús uszító politika népszerűsítéséről elhíresült RTS erről persze hallani sem akar, hiszen ez a médium a kilencvenes évek óta nem sokat változott.

A „Quo vadis, Aida?” külön hangsúlyt helyez a fiaikat, fivéreiket, férjüket elveszítő srebrenicai nők sorsára.

Az alkotás az 1995-ös srebrenicai mészárlás heteit mutatja be, amikor több mint nyolcezer bosnyákot mészároltak le a szerb katonák. Mindezt az ENSZ által delegált békefenntartó erők nemhogy nem akadályozták meg, hanem szemlesütve még asszisztáltak is hozzá.

A film közvetlenül az ENSZ bázisából, egy család történetén keresztül mutatja meg a békefenntartó erők hibás döntéseit és sorozatos tévedéseit.

A film középpontjában egy boszniai nő, Aida áll, aki tolmácsként dolgozott a több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút legyilkoló szerbek mészárlását tétlenül szemlélő ENSZ-erőknek, és megpróbálta megmenteni férjét és fiát.

Az Európai Filmakadémia (EFA) az idei év legjobb filmjének kiáltotta ki a „Quo vadis, Aida?”-t. Jasmila Žbanić bosnyák rendező átvehette a legjobb rendezésért járó díjat, a film főszereplőjét, a szerb Jasna Đuričićot pedig a legjobb női alakítás díjával tüntette ki az (EFA).

A szóban forgó díj súlyáról tanúskodik az a tény, hogy az EFA a legjobb férfi alakításért Anthony Hopkins híres brit színészt (aki egy másik filmben szerepelt) részesítette elismerésben.

Jasna Đuričić sikere sem volt tehát elegendő ahhoz, hogy a szerb „köztévé” bemutassa az említett alkotást.

A „Dara Jasenovacról” című, alacsony színvonalú és művészi értékű horvátellenes propagandafilmet viszont nemrég nagy felhajtás mellett előszerettel tűzte műsorra.

A képen: Jelenet a „Quo vadis, Aida?” c. filmből

Hasonló bejegyzések