Kiemelt Szerbia 

Brnabić tovább gyalázza a szerb rendezőt: „Az év személyiségévé választották, miközben Vučić likvidálására szólította fel a népet”

Ana Brnabić „Fikusz” a Vreme hetilap bejelentésére reagált, melyben a médium az év személyiségévé jelölte Goran Marković szerb rendezőt, akiről mi is írtunk korábban.

Marković egyebek között a következőket nyilatkozta nemrégen:

„Amennyiben nyílt terrort alkalmaz az állam, az a polgárok önszerveződéséhez, illetve ellenállásához fog vezetni. Én mégis remélem, hogy Vučić szem előtt tartja Ceaușescu végét, és vér nélkül fog visszavonulni.”

Ez egyértelműen az ellenkezője annak, amit a haladó rezsim állít a rendezőről, de ez nem akadályozza meg a beszédhibás, leszbikus szerb kormányfőt, hogy korábbi kijelentései után továbbra is a szerb rezsim feje mellett tartson ki.

– Azt hiszitek, ez vicc? A Vreme Goran Markovićot az év személyiségévé választotta az intézmények fejlesztéséért, a párbeszéd kultúrájának ápolásáért, a polgári közösségi értékek ápolásáért, miközben ő Aleksandar Vučić kivégzésére szólította fel a polgárokat

– ez volt a kormány elnökének cinikus megjegyzése a rendező kitüntetésével kapcsolatban.

Az igazság azonban az, hogy Marković ennek pont az ellenkezőjét tette, és egy esetleges vérontás elkerülésére szólított fel.

Ezen nyilatkozatát az egyre inkább botladozó haladó rezsim saját propagandacélokra felhasználva igyekszik kiforgatni. Továbbra is.

(B92 nyomán)

Hasonló bejegyzések