Tömegsírt tártak fel: vádat emeltek az egész családokat kiirtó boszniai szerb katonák ellen
Kilenc, egykori boszniai szerb katona ellen emeltek vádat háborús bűnök miatt Boszniában szerdán – közölte a háborús bűnökkel foglalkozó boszniai ügyészség.
A férfiak a vád szerint körülbelül száz bosnyák civil meggyilkolásában bűnösek. A gyilkosságokat az 1992-1995-ös boszniai háború idején követték el a dél-boszniai Nevesinje térségében.
Az áldozatok között csecsemők, nők és idős emberek is voltak – derült ki egy tömegsír feltárását követően, amelyben 49 ember maradványait találták meg, és további 47 ember nyomait kutatják a szakértők. Az ügyészség közleménye szerint legalább hét teljes családot irtottak ki az elkövetők 1992 nyarán.
Az egykori szerb katonákat két héttel ezelőtt, 29 évvel a bűncselekmények elkövetése után fogták el. A boszniai háborúban mintegy százezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.
A címlapfotó illusztráció.
Forrás:
mti