Szerbiában több mit kétezren vannak kórházban a járvány miatt
Szerbiában enyhén növekszik a friss koronavírusos megbetegedések száma: 1949 új fertőzést jegyeztek csütörtökön, több mint 16 ezer teszt kiértékelése után. A Covid-19 és szövődményei 23 beteg életét ragadták el az utóbbi 24 órában. A járvány kezdete óta már 12 688 fertőzött lelte halálát a kórban. Kórházakban 2077 pácienst ápolnak, közülük 91 beteg szorul lélegeztetőgépre.
Szerbiában szilveszterkor ugyanazok a járványügyi szabályok lesznek érvényesek, mint eddig. Például a vendéglátóhelyeken este 8 óra után ellenőrzik a védettségi igazolvány meglétét.
Egyesek továbbra is kitartanak amellett, hogy nem lenne szabad megengedni a szilveszteri tömegrendezvények megtartását. Rade Panić, a Szerbiai Orvosok és Gyógyszerészek Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: már jóval korábban korlátozni kellett volna a gyülekezésszabadságot, valamint a jelenlegiekhez képest szigorúbban szabályozni a vendéglátóhelyek működését.
Forrás: