Egy vasútállomáson álló vonatból „intézett beszédet a nemzethez“ Vučić
2022-ben 34. alkalommal „intézett beszédet a nemzethez“ (jobban mondván előre megrendezett forgatókönyv szerint interjút adott a népbutító, rezsimhű Pink TV-nek) Aleksandar Vučić szerb önkényuralkodó, mégpedig egy „különleges“ helyszínről: egy vasútállomáson álló emeletes vonatból.
Vučić először nyilatkozott azóta, hogy politikai apja, Vojislav Šešelj háborús bűnös csetnikvajda és Aleksandar Vulin, a szerb rezsim hírhedt belügyminisztere ismét azzal a (kamu) sztorival álltak elő, hogy merénylet készül a szerb elnök ellen.
„Egy európai uniós országtól értesültek a helyzetről, sok információt kaptak, neveket, több országból is, elfogatóparancsokat adtak ki, tudomásukra jutott, ki kellett, hogy hozza a fegyvereket, honnan, és kinek kellett volna átadnia, és hol“
– hazudta Vučić, aki büszke arra, hogy az országban már több mint egy éve nem történt alvilági leszámolás, ami valóban nagyszerű lenne, ha igaz lenne. Az elmúlt egy évben ugyanis több mint hét – Szerbiában és Délvidéken történt – alvilági leszámolásról számoltunk be, amelyeknek négy halálos áldozata volt:
2021. január 27-én a Pancsova közelében lévő Tárcsó településen alvilági leszámolásban életét vesztette a „Jimi” becenéven ismert Timotije Stojanović, a hírhedt Belivuk-klán tagja. A büntetett előéletű Stojanovićot hason lőtték, ezután azonnal kórházba szállították, ahol megállapították a halál beálltát.
2021. január 30-án egy öregnek álcázott ismeretlen elkövető megölte ifj. Zoran Uskokovićot, a hírhedt miljakováci klános Zoran Uskoković „Skole” fiát. Annak idején id. Zoran Uskoković nevét kapcsolatba hozták Željko Ražnatović „Arkan” háborús bűnös szerb maffiakirály meggyilkolásával, a gyilkosságot állítólag Uskoković tervezte és szervezte meg. Három hónappal Arkan meggyilkolása után, 2000. április 27-én Mile Luković „Kum” zimonyi klános maffiavezér személyesen megölte Skolét.
2021. február 12-én alvilági leszámolás történt Kragujevácon, amelyben életét vesztette a „Zeka” (Nyuszika) becenéven ismert Nikola Zečević. A rendőrség szerint egy ismeretlen támadó több lövést adott le a 38 éves Zečevićre. A súlyosan megsérült férfi a kiérkező mentőkocsiban halt meg.
2021. április 20-án 12 óra körül lövöldözés tört ki az alvilági leszámolásban meggyilkolt Božidar Nikolić „Bole“ sírjánál a belgrádi Lešće temetőben. A szilikonmaszkot viselő ismeretlen támadó több lövést leadott a rendőri szervek előtt jól ismert Milan Nikolićra, aki a meggyilkolt alvilági figura síremléke közelében állt. Milan Nikolić a bal lábán szenvedett el lőfegyver által okozott sérülést, az incidens után a sürgősségi osztályra szállították.
2021. május 21-én ismeretlen elkövetők baltákkal, késekkel, baseballütővel megtámadták a „Mali Kića” (kis Kityó) ragadványnéven ismert Andrija Jevremovićot (26) a kragujeváci MIR szálloda közelében, és súlyos testi sérüléseket okoztak neki. A sértett nem akarta elárulni a rendőröknek támadóinak kilétét, vélhetően egy szemben álló klán állt a leszámolás hátterében. Jevremovićot a közelmúltban azzal gyanúsították, hogy megsebesítette Nikola Prokićot, a „volpeovci” nevű klán vezetőjét. Ezután 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, de szabadlábra engedték. A bíróságon Jevremović tagadta, hogy köze lenne az esethez.
2021. szeptember 2-án alvilági leszámolást történt Újvidéken, melyben életét vesztette a 26 éves Uroš Stefanović egykori birkózó, későbbi ketrecharcos, Goran Kovačević „Goranac“ testőre. Goranac a lövöldözésben könnyebben megsérült. Kovačević jól ismert alvilági körökben, de hozzá kell tennünk, politikai körökben is jól ismert, hiszen közel áll a Szerb Haladó Párthoz. Korábban egyes portálok hírül adták, hogy a 2017-ben tartott verbászi helyhatósági választások során nagyszámú sötét autó jelent meg a dél-bácskai községben, a fotósok akkor lencsevégre kapták Kovačevićet Predrag Rojević jelenlegi haladó párti polgármester társaságában.
2021. október 30-án, hajnali 3 órakor lövöldözésre ébredtek a belgrádi Mirijevo városrészben lakók: egy 21 éves férfit lábon lőttek az egyik lakóépület előtt. A sérültet a mentősök kórházba szállították. A sértett nem akart együttműködni a rendőrökkel, különben vaskos rendőrségi dossziéval rendelkezik, korábban kábítószer-kereskedelemmel is összefüggésbe hozták.
A gazdaságélénkítésről szólva Vučić elmondta, február 10-én kapják a nyugdíjasok a 20 ezer dinárt, a fiatalok pedig február elsejétől a 100 eurót. Vučić újabb pénzügyi támogatást ígért a fiataloknak, amit szavai szerint akkor kapnak meg, ha ő fog győzni az április választásokon.
„Kérni fogom a kormánytól, hogy az év második felében újabb támogatást biztosítson a fiataloknak, ha megnyerjük a választásokat”.
Vučić tagadta, hogy csalás történt a múlt vasárnapi elcsalt népszavazáson.