Kiemelt Szerbia 

Novak Đoković nem akarja beoltatni magát – legalábbis ezt nyilatkozta a BBC-nek

A szerb teniszező az ausztrál botrány után most az angol BBC News-nak nyilatkozott a koronavírusről, illetve a vele kapcsolatos álláspontjáról.

Đoković egyebek között a következőket jelentette ki:

– Nem vagyok oltásellenes, de inkább lemondok a jövőbeni turnékról, amennyiben rám akarják erőltetni a vakcinát!

Hozzátette, nem szeretné, ha összefüggésbe hoznák az oltásellenes csoportokkal, azonban azt az elvet vallja, hogy mindenki szabad akarata szerint válasszon, felveszi-e a vakcinát, vagy sem.

Ugyanakkor reménykedik abban, hogy az egyes turnék szervezői megváltoztatják majd a részvételi feltételeket, és még hosszú évekig tud játszani.

Az Ausztráliában történtekkel kapcsolatban közölte, hogy rendkívül nagy csalódást okozott számára. Azt reméli, hogy a járvány hamarosan véget ér.

Hogy idővel mégis felveszi-e az oltást, vagy sem, az majd kiderül.

Ez utóbbi már e cikk szerzőjének véleménye.

(Direktno.rs és BBC News nyomán)

Hasonló bejegyzések