Kiemelt Szerbia 

Mi (nem) drágult? Létezik-e olyan termék, amelynek az ára csökkent?

Napvilágot láttak a vágtázó árakról szóló újabb adatok.

Igaz, a Köztársasági Statisztikai Intézet egyelőre csak a januári helyzetképet tárta a nyilvánosság elé, a februári és a márciusi adatok még váratnak magukra.

A ukrajnai háború általános gazdasági válsághoz vezetett, amely máris

drasztikus árrobbanást és az életszínvonal zuhanását eredményezte.

Ennélfogva semmi kétség, hogy a leendő kimutatás még lesújtóbb képet nyújt majd a lakosság megpróbáltatásairól.

Csakhogy Szerbiában már a januári árak alakulása is katasztrofális volt.

Az év elejétől kezdve az élelmiszeripari termékek Szerbiában a legdrágábbak – egész Európa viszonylatában.

A mezőgazdasági termékek ára egekbe szökött.

Például a búza ára januárban 34,4 százalékkal, a zöldségféléké pedig 46,6 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához. (A burgonya 119 százalékkal drágult.)

Az ipari növények 24,6, a haszonállatok pedig 22,6 százalékkal voltak drágábbak ez év januárjában, mint egy évvel ezelőtt.

Egyedül a gyümölcs ára csökkent, mégpedig 28 százalékkal. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy januári adatról van szó, azóta a gyümölcs is brutálisan megdrágult.

A sertések ára viszont 5 százalékkal csökkent.

A legnehezebb idők persze még csak ezután következnek.

(danas.rs nyomán, fotó: tanjug.rs)

DRASTIČNO POSKUPLJENJE VOĆA I POVRĆA! Za odlazak na pijacu moraćete dva puta da se preračunate!

Hasonló bejegyzések