Délvidék Kiemelt 

A Katholikus Egyház a megszállott Délvidéken (1918-1941)

A  megszállás  huszonhárom  esztendeje  alatt  minden  kisebbségi  sorsba  jutott  magyar  népcsoport  között  a  legnehezebb  helyzet­ben  levő  délvidéki  magyarságot  valósággal   a csoda  tudta megőrizni.  Ezt  a  csodát  a  természetes népi  összetarto­zásnak  érzése  teremtette  meg.

A  Délvidék  magyarságának  a  megszállás  első  esztendeiben semmiféle  szervezete,  védelmi  eszköze  nem  volt.  Később  amikor nagynehezen  sikerült  a  magyar  politikai  szervezetet,   a  Magyar Pártot  megalkotni   a  belgrádi  politikának  erőszakos  beolvasztási szándéka  megakadályoztni  hogy  a  magyarság  kulturális  és  gazdasági  védelmi  eszközöket  teremthessen  magának.  Csak  a  megszállás  legutolsó  esztendeiében  engedélyezték  Belgrádban  a  Magyar  Közművelődési  Szövetség  megalakítását,  amely  a  felszabadulásig  az  előzetes  szervezkedés  nehéz  munkájával  volt  elfoglalva.

A  magyar  kulturális  értékek  megmentését  gyakran  ösztönszerű  cselekvésekkel  tudta  népünk  biztosítani.  Ebben  a  munkában  fontos  és  vezető  szerepe  volt  a  délvidéki  magyar  katholikus  papságnak.   A  katholicizmus  helyzete  a  Délvidéken  különösen   megszállás  első  évtizedében  igen nehéz  volt.  Belgrádban  megerősödött  az  a  törekvés  amely  állam­vallássá  igyekezett  tenni  a  görögkeleti  ortodoxizmust  és  az  időnként  érezhető  tiszteletreméltó  szerb  vallási  türelmesség  sokszor hátrálni  volt  kénytelen  a  túlzott  nacionalista  célkitűzések  előtt. A  szerb  nemzeti  gondolat  szolgálatában elvették  a  katholikus  egyház  iskoláit,  megszüntették  a  katholikus  befolyást  minden  iskolai  kérdésben,  és  az  egyházközségek  tulajdonát  képező  földbirtokokat  az  agrárreform  céljaira  használták  fel éppúgy,  mint  a  katholikus  iskola-alapok  földjeit.  A  katholikus  iskolák  céljait  szolgáló  épületeket  minden  kártalanítás  nélkül  elvették  és  kisajátították  a  szerzetes-rendek  tulajdonát  képező  épületeket  is.  Ezzel  súlyos  csapás  érte  a  magyar  iskola-ügyet  és  a  cél tulajdonképen  nem  a  katholicizmus,  hanem  a magyar  oktatás  intenzitásának  gyengítése  volt. Az  első  magyar  ellenállást  a  Délvidéken  éppen  ezért  a  katholikus  egyház  tanúsította.  A  magyar  papság  állandó  és  erélyes sürgetéseire  az  egyházmegyei  főhatóság  sorozatos  pereket  indított  a  jogtalanul  elvett  iskolaépületek  visszaszerzésére,  s  hosszadalmas  pereskedés  után  az  iskolaépületek  legnagyobb  részét  sikerült  is  visszaszerezni.  Ez  különösen  azért  volt  jelentős,  mert  a megfélemlített  falusi  magyar  lakosságnak  nemzeti  öntudatát megerősítette  az  egyház  erélyes  ellenállása  és  minden  kis  eredmény: egy  darab  föld,  egy  épület  visszaszerzése  a  magyar  jog  győzelmének  tűnt  fel.  A  katholikus  iskolákat  így  sem  lehetett  visszaszerezni,  de  az,  hogy  a  hitoktatás  ott  is  magyar  nyelven  zavartalanul  folyhatott,  ahol  iskola  és  tanerők  hiányában  nem  volt  magyar  oktatás,  nagy  segítség  volt  a  délvidéki  magyarság  kulturális önvédelmi  küzdelmeiben.  Sok  kis  faluban,  tanyán,  a szegény magyar   gyerekek   csupán   a   lelkes   káplánok munkája  révén  juthattak  valami   csekély   magyar  betűismerethez.

A  magyar  falusi  papság,  különösen  a  káplánok,  igen  sokat tettek  a  megszállás  évtizedei  alatt  a  magyar  kultúráért.  A  katholikus  körök,  legényegyletek,  a  keresztes  ifjúsági  mozgalom  a  magyar  kulturális  munkának  is  gócpontjai  voltak.  A  papság  igazi népnevelői  hivatását  maradéktalanul  teljesítette  ezeken  az  egyesületeken  keresztül.  A  délvidéki  magyarság  nagy  többségében buzgón  és  meggyőződésesen  katholikus  és  ezért  döntő  fontosságú volt  az,  hogy  a  templomon  kívül is   —  ahol  a  magyar  prédikáció a  vegyes  lakosságú  helyeken  is a népnek  legnagyobb  vigasza volt, —  a  magyar  nyelvért  dolgozott.  A  Délvidék  magyar  sajtója  a megszállás  idején  nem  ok  nélkül  tulajdonított  nagy  jelentőséget a  műkedvelő  színjátszásnak. Ezek  a  tulajdonképpen  primitív  előadások   a  magyar  nyelvnek  és  a  magyar  kultúrának  voltak  a  támasztékai  és  a  legtöbb  faluban  a  szervezés,  a  rendezés  munkáját,  vagy  maga  a  papság  végezte,  vagy  szóval  és  tettel  irányította.  Volt  olyan  lelkes fiatal  magyar  pap,  aki  rendezett,  díszleteket  festett,  szereplőket betanított,   jegyeket  eladott,  heteken  keresztül  fáradhatatlanul dolgozott,  csak  azért,  hogy  egy  magyar  előadás  minél  szebben  sikerüljön.  Nagy  dolog  volt  ez,  mert  különösen  a  téli  hónapokban a  világtól  szinte  elvágott  kis  magyar  falvakban  ezek  a  magyar műkedvelő  előadások  jelentettek  minden  kultúrát.

A  Tiszavidéken,  ahol  zárt  egységes  tömegben  él  együtt  a katholikus  vallású  magyarság,  a  papságnak  vezető  szerepe  óriási segítsége  volt  a  magyar  ügynek.  Az  agrárreform  végrehajtása után  ezen  a  vidéken  a  nincstelen  magyarságnak  helyzete  rendkívül  súlyossá  vált.  A  községek  nagy  földbirtokait,  amelyek  eddig a  nincstelenek  kis  bérletei  voltak,  a  messze  idegenből  hozott  telepeseknek  adták  és  így  a  magyar  családok  tömegei  jutottak  a legnagyobb  nyomorba.  A  tiszavidéki  falvakban  a  papság  szervezte  meg  először  a  nyomorenyhítő  akciókat  és  néhány  fiatal  lelkes pap  kezdeményezésére  munkaalkalmak  teremtésével  is  megpróbálkozott  a  tiszavidéki  magyarság,  hogy  a  háziiparszerű  munka segítse  a  legszegényebbeket.  A  Tiszavidéken  éppen  a  nagy  nyomorúság  súlyos  ellentéteket  támasztott  a  szegény  tömegek  és  a közép-birtokos  rétegek  között.  Az  egyik  oldalon  a  kétségbeesés,  a másik  oldalon  a  megnemértés.  A  papság  nemcsak  azon  dolgozott, hogy  az  ellentéteket  enyhítse,  hanem  azon  is,  hogy  felvilágosítással,  néha  igen  erélyes  fellépéssel  a  falusi  gazdatársadalom  közömbösségét  és  kicsinyességét  megszüntesse.  Sokszor  a  papság  közbelépése  hárított  el  öszeütközéseket  és  érte  el  azt,  hogy emberségesebb  munkabéreket  fizettek  a  gazdák.  A  szélsőséges  izgatásnak  kitűnő  talaja  volt  a  megszállás  által  teremtett nyomor  és  a  belgrádi  politika  jó  ideig  éppen  a  magyarság  megbontásának  elérésére  a  magyar  vidékeken  tűrte,  néha  segítette  is ezt  az  izgató  munkát,  amely  főként  a  magyar  papságnak  munkája  következtében  nem  tudott  nagyobb  eredményeket  elérni.

Ebben  nagy  segítség  volt  az,  hogy  a  kalocsai  főegyházmegye hagyományai  szerint  a  délvidéki  magyar  papság  nagy  része  a nép  fiaiból  került ki.  A  pap  a  néphez  tartozik,  mert  a népből  való  s  így  legközelebb  áll  a  népi  élet  megismeréséhez.  A népi  összetartozás  nagyszerű  érzése  lelkesítette  a  Délvidék  magyar  papságot  és  ez  éppen  a  legfontosabb  kérdésben  érzett  a  legjobban  és  a  legáldásosabban.  A  délvidéki  magyarságot  súlyos  tehertételként  nyomta  az,  hogy  1918-ban  csak  igen  gyenge,  csekélyszámú  képzett  vezetőrétege  volt.  A  jövő  horizontján  vészes  árnyként  tűnt  fel  a  magyar  értelmiségi  réteg  teljes  elsorvadásának  lehetősége.  A  szűkkeblű  belgrádi  iskolapolitika  alig  engedett  teret a  magyar  középiskolai  oktatásnak  és  a  magyar  középiskolák  létét állandóan  az  a  veszedelem  fenyegette,  hogy  megszűnnek,  mert nem  lesz  elég   az  előírásnak  megfelelő   tanulójuk.  Itt   is  a  magyar  falusi  papság  találta  meg  a  kivezető  utat. A  népi  tartalékhoz,  a  falvak  magyar  gyermekseregéhez  menekült. A  papok  választották  ki  a  falvak  gyermekeiből  a  kis  mezítlábasokból  az  arravalókat,  hogy  Zentára,  Szabadkára  kerüljenek  a  középiskolába.  Ez  azonban  csak  a  munkának  legkönnyebb  része volt. A  kiválasztott  gyermekeknek   szülei   legtöbbször  földhözragadt szegény  emberek  voltak,  akik  az  iskoláztatás  költségeit  sehogyan sem  tudták  volna  fedezni.  A  papság  gondoskodott  ennek  a  problémának  megoldásáról  is.  Valóságos  pénzügyi  akrobata  munkát  kellett  végezniök,  hogy  az egyház  költségvetésében  elrejtsenek  olyan  tételeket,  amelyek  arra  valók  voltak,  hogy segítsék  a  magyar  gyerekeket.  Ahol  ez  nem  volt  elég  és  a  legtöbb  helyen  nem  volt,  gyűjtöttek,  kértek  a  városokban  lakó  ismerősöktől.  könyörögtek  pénzbeli,   vagy  természetbeni  ellátást  jelentő  segélyt.  Később,  mikor  az  egyetlen  magyar  tanítóképző  is megnyílt,  a  magyar  papság  gondja  még  növekedett.  Állandó  és nem  kis  munka  volt  az,  hogy  a magyar  papi  utánképzést  biztosítani  kellett.  Megint  csak  az  ősi  népi  erők tartalékaiból.  Az  eredmény  el  nem  múló  dicsősége  annak  a  magyar  papságnak,  amely  a  Délvidék  megszállásának  huszonhárom esztendeje  alatt,  sokszor  üldözések  között,  sokszor  veszélyekkel szembeszállva  végezte  ezt  a  legnagyobb  népnevelő  feladatot.

A kishegyesi Keresztes Egylet tagjai

A  Bácsi  egyházmegye  vezetésében  természetesen  érvényesült a  szláv  államfelfogás  és  a  magyar  papságnak  politikai  állásfoglalása  ezért  nem  volt  minden  kockázat  nélkül  való.  A  magyar  papok  legnagyobb  része  azonban  nem  riadt  vissza  a  kockázatoktól ebben  a  vonatkozásban  sem.  A  Magyar  Párt  szervezkedéseinek  első  éveiben  a  magyar  papság  a  legnagyobb  lelkesedéssel  és  kitartással  vállalta  a  szervezésnek  sokszor  lehetetlennek  látszó  munkáját.  A  hajdani  Délszláv  állam  egyik  betegsége  az  volt,  hogy  a falusi  közigazgatás  az  éppen  uralkodó  szláv  párt  hűséges  és  sok­szor  türelmetlenül  túlbuzgó  exponenseire  volt  bízva  és  ezek  nemcsak  nacionalizmusból,  hanem  ami  még  veszedelmesebb  volt, párt­érdekből  is  mindenkit  üldözőbe  vettek,  aki  a  Magyar  Párt  mellé állott.  Sok  helyen,  különösen  a  Délbácskában  és  a  Tiszavidéken lehetetlen  lett  volna  a  magyarpárti   szervezkedés,  ha  a  papság  nem  csatlakozott  volna  a Magyar  Párthoz.  A  magyar  pap  tekintélye  a  Délvidék  falvaiban  oly  nagy,  hogy  azzal  még  a  legtürelmetlenebb  szerb  jegyző  sem  mert  hosszabb  ideig  szembeszállni.  A  Magyar  Párt  betiltása  után  a  falusi  nép  nemzeti  öntudatának  ébrentartását  most már  szinte  egyedül  a  magyar  papság  végezte.

Búcsújárás, elöl doroszlói népviseletbe öltözött lányokkal

Nem  volna  teljes  a  délvidéki  magyar  katholicizmus  küzdelmeinek  ez  a  vázlatos  ismertetése,  ha  nem  utalnánk  a  zentai romtemplom  hírhedt történetére.  A  zentai  katholikus  egyházközség  még  a  világháború  előtt  megkezdte  a  főtéren egy  nagyszabású  templom  építését  és  a  világháború  után  azt folytatni  akarta.  Ezt  a  szerb  nacionalizmus  megakadályozta  azzal az  indokolással,  hogy  a  katholikus  templom  eltakarná  a  szerb templomot.  Esztendőkig  tartó  pereskedés  után  a  zentai  katholikus egyházközség  petícióval  fordult  a  genfi  Népszövetséghez,   amely igazságot  is  szolgáltatott,  azonban  a  genfi  lehetetlen  szabályzat értelmében  a  jugoszláv  tiltakozás  miatt,  ez  az  ítélet  csak  írott malaszt  maradt.  Mégis  nagy  jelentőségű  ez  a  petíció,  mert  ez volt  az  egyetlen,  amelyet  huszonhárom  esztendő  alatt  a délvidéki  magyarság  Genfben  benyújtott.

Csuka  János

Kalangya, 11. évf. 1942. március. 3. sz.

Hasonló bejegyzések