Kiemelt Szerbia 

Stefanović: Hrkalović hazudik, a kavači klán vezetőjével nyaralt Izraelben

Az egykori szerb belügyér, most pedig  védelmi miniszter, másrészt diplomahamisító, a Slina (takony) gúnynéven ismert Nebojša Stefanović elvetette azokat a súlyos vádakat, amelyekkel  Dijana Hrkalović, a belügyminisztérium ellentmondásos ex-államtitkárnője illette őt.

Hrkalović  a Vučić-közeli Objektiv portálnak adott interjújában azt állította, hogy a volt belügyminiszter gátlástalanul lehallgatta Aleksandar Vučić elnököt és családtagjait. Semmit sem tett a védelme érdekében, semmiről sem értesítette a szerb titkosszolgálatot.

Az ex-államtitkárnő továbbá azt állította, hogy Stefanović ki nem állta Andrej Vučićot, az elnök öccsét, akire megpróbálta rákenni a Jovanjica drogbirtok-féle botrányt. Azt sem tartja kizártnak, hogy a volt belügyminiszter ez ügyben titokban az ellenzéki médiával is együttműködött.

Emellett biztos benne, hogy Stefanović mindvégig amolyan védelmet biztosított a hírhedt Belivuk-klánnak.

Dijana Hrkalović kiemelte, hogy majdnem megszakadt a szíve, amikor azt hallotta, olvasta magáról hogy ő is belekeveredett Vučić lehallgatásába, hiszen – mint mondta – tiszteli és csodálja az elnököt.

Stefanović, aki ma már csak egy jelentéktelen résztvevője a szerbiai politikai életnek, holott korábban Vučić „kiskedvence” volt, a Facebookon közzétett videóban válaszolt Hrkalović vádjaira.

Mint elmondta,  nem akarja, hogy bemocskolják a nevét, és kapcsolatba hozzák őt bűnözőkkel és bármilyen bűncselekménnyel.

„Nem vagyok bűnöző, én nem követtem el bűncselekményt. És főleg nem igaz, hogy összeesküdtem Vučić államfő  ellen, akit több mint 20 éve támogatok“

 

 – mondta Stefanović, majd  a Szerb Haladó Párt  jobbszárnyán elhelyezkedő Vladimir Đukanovićot, Hrkalović védőügyvédjét azzal vádolta meg, hogy ő áll Dijana Hrkalović vádjainak hátterében.

Stefanović leszögezte, hogy „Đukanović óriási befolyást gyakorol az állami intézményekre“.

„Ügyvédre van szükséged? Amennyiben nem Vladimir Đukanovićot választod, a sorsod bizonytalan lesz, de ha őt választod, akkor biztos a sorsod, szabadlábra kerülsz“

–  mondta Stefanović. A haladó párti politikus kijelentése jól tükrözi a jelenlegi szerbiai állapotokat.

Ami Hrkalovićot illeti, Stefanović kijelentette, hogy rengeteg hazugságot mondott róla, és  gyakran változtatja gondolatait.

„Amikor megtudta, hogy a meghitt barátja Belivukkal levelez, úgy döntött, hogy a levelezéseket nem fogja átnyújtani az ügyésznek. Hazudott, amikor azt mondta, hogy nekem nyújtotta át“ – szögezte le Stefanović, hozzátéve, hogy Hrkalović  Izraelben nyaralt a kavači klán vezetőjével, akivel szerelmi viszonyban állt.

 Stefanović   határozottan tagadta, hogy valaha is használta volna a Sky telefon alkalmazást, és hogy valaha is kapcsolatot tartott volna fenn bűnügyi körökkel. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy az illetékes hatóságok kiderítsék, kinek volt a Sky-fedőneve „Sheriff“.

„Csaknem annak a Papićnak, aki 2020. december 24-én személyesen értesítette Veljko Belivukot, hogy rendőrségi akció készülődik ellene? Jó lenne kideríteni, hogy az  Objektiv portál társtulajdonosa, Aleksandar Papić milyen kapcsolatokat ápolt a Belivuk klánnal“

 – mondta Stefanović.

Itt meg kell említenünk, hogy a Papić család komasági viszonyban áll Nebojša Stefanovićtyal, az Objektiv portál pedig egészen Belivuk letartóztatásáig az egekig magasztalta Stefanovićot.

Nebojša Stefanović és Aleksandar Papić

 

Hasonló bejegyzések