Kiemelt Szerbia 

Vučić : „Tizenhatezerszer hallgattak le”

Aleksandar Vučić szerb elnök legújabb nyilatkozata is a súlyos üldözési mániájáról tanúskodik.

Állítása szerint az elmúlt időszakban több mint tizenhatezerszer hallgatták le.

Mint mondta, bízik benne, hogy az illetékesek kiderítik, ki áll az említett jelenség mögött.

A szurkolók viselkedésére is kitért. Azt lódította, hogy őt nem zavarja, ha a drukkerek ellene skandálnak a meccseken.

Az viszont „bántja”, amikor például az Insajder ellenzéki portál szerkesztőjét, Brankica Stankovićot sértegetik, árulónak nevezik, mert azzal a biztonságát veszélyeztetik, emelte ki a képmutató önkényuralkodó.

Végül meleg szavakkal is illette a focihuligánokat. Azt mondta,

nem számít, hogy a lelátókon priuszos egyének is találhatók, hiszen letöltötték a büntetésüket.

Jogukban áll úgy élniük, ahogy akarnak, mindaddig, amíg nem követnek el valamilyen szabálysértést, zárta le beteges monológját a vezér.

(Szerb média nyomán, fotó: srbijadanas.net)

Hasonló bejegyzések