Kiemelt Szerbia 

Az áram 20 százalékos és a gáz 70 százalékos drágulását javasolja a Fiskális Tanács!

A Fiskális Tanács egy rendkívül visszatetsző, „törvény szerint“ szakértői (ténylegesen: kormánypárti parazitákból álló) intézmény, amely gazdasági tanácsokkal látja el a szerb kormányt.

Ezt az intézményt, amelynek tagjai csillagászati fizetéseket vesznek fel, az állami költségvetésből, vagyis a polgárok, tehát mindannyiunk pénzéből finanszírozzák.

A Fiskális Tanács szinte minden kezdeményezése az átlagpolgárok érdekei ellen irányul. Ezeket a kormány általában örömmel elfogadja.

A Fiskális Tanács ma javaslatot tett az áram árának 15-20 százalékos és a gáz árának 70 százalékos emelésére. Ezt azzal indokolja, hogy a Szerbiai Villanygazdaság és a Szerbiai Gázszolgáltató (haladó-szocialista  – A szerk. megj.) vezetősége mérhetetlenül nagy és súlyos hibákat követett el, amiknek következményei a mostani gazdasági világválságban derülnek ki.

„A villamosenergia-árak 15-20 százalékos emelése szükséges, de semmiképpen sem lesz elegendő ahhoz, hogy a Szerbiai Villanygazdaság helyreálljon“

 

– szögezte le a Fiskális Tanács.

(rts.rs nyomán)

Hasonló bejegyzések