100 éve tömegesen utasította ki a magyarokat Bácskából és Baranyából a szerb rezsim

100 éve írták a lapok:

A szerbek 172 milliós kárt okoztak a Baranyából való kivonuláskor.

PÉCS, július 6. Baranyamegye alispánja most adta ki jelentését a határkiigazító bizottságnak Baranya vármegyében végzett munkájáról. A határkiigazító bizottság sok tekintetben kedvezett a jugoszláv érdekeknek, de ennek ellenére is kénytelen volt 6597 holdnyi területet Magyarországhoz visszacsatolni.

Piskó község határában 247, Verságpuszta mellett 50, Old, Kásád, Beremend határában 3300, Ilocskán 300, Izabella-tanyánál 1100, Harapancsánál pedig 1600 katasztrális holdnyi területet kapunk vissza. A határkiigazító bizottság elfogultságára igen jellemző, hogy a Magyarországhoz tartozó községek közül nyolcnak és pedig Piskó, Kemese, Ivándárda, Drávapalkonya, Matty, Alsószentmárton, Old, Beremend községek határa még a kiigazítós után is csonka maradt, mert területük jelentős része továbbra is jugoszláv földön hagyták. Néhány nappal az új határ megállapítasa után a szerbek mindenütt megkezdték a Magyarországnak visszaítélt területek kiürítését, de a nagy gyorsaság korántsem a jóindulat jele volt, azt akarták elérni vele, hogy a magyar hatóságok ne jelenjenek meg idejében és a kiürítendő területről minden élő jószágot és minden értékes gazdasági szerszámot jugoszláv területre magukkal hurcoljanak.

 Adelistan és Badievo pusztáról 418 darab marhát elhajtottak már, de Németh Károly főszolgabíró közbelépésére 318 darabot kénytelenek voltak visszahagyni. Debrina pusztán már jobban sikerült a sötét munkájuk, itt az élő és holt fölszerelésen kívül elvitték az épületek pléh tetőzetét, a tetőzet öntött üvegtábláit, sőt fölszedték a 600 méter hosszú vasúti sínt is.  A kiürítés során a magyar uradalmakban 172 millió kárt okoztak a szerbek.

Szeged, 1922. július 8 / 154. Szám

Tömeges kiutasítások Bácskából és Baranyából.

Kétszáz magyart toloncoltak át a szerbek magyar területre. A kitoloncoltak Szegeden.

Vasárnap éppen olyan szomorú képe volt a Rókus-állomásnak, mint  1919-20-ban. Menekülteket hoztak a vagonok — váratlanul. A menekültek beköltözési tilalma még szigorúan fönnáll, annál nagyobb  volt a meglepetés vasárnap a pályaudvaron lévő ellenőrző kirendeltségnél, hogy a Szabadka felől érkező  vonaton sok kiutasított magyar érkezett szerb területről.

Az első kitoloncolás Szabadkáról történt még pedig nem a leghumánusabb  módon. Kilencvenöt magyart szombaton éjjel úgyszólván ágyukból húztak ki a szerbek és a rendőrségre vitték őket, ott megkapták a szigorú parancsot hogy két-három óra alatt szedjék össze holmijukat, mert azonnal el kell hagyniok a várost. Újvidékről harmincat, Topolyáról ötöt, Szabadkáról harmincat, Zentáról harmincat, Verbászról  hatot utasítottak ki.

Valamennyit Horgosra vitték, ahol jegyzőkönyvet vettek föl, lajstromozták őket, kizsuppolták  a határig, majd átadták őket a magyar hatóságoknak.

Szeged, 1922. július 10 / 156. szám

A szerbek eddig semmiféle magyarázatot nem adtak a minapi kiutasításnak

Mi történt Pécsett?

(A Nemzeti Újság tudósítójától.) A Nemzeti Újság tegnapi száma részletesen átszámolt arról a még balkáni értelemben is szokatlan arculcsapásról, amely Magyarországot , az utolsó negyvennyolc órában Szerbia részéről érte. A szerbek eddig mintegy kétszáz orvost, papot, tanárt, tisztviselőt, gyárost, kereskedőt utasítottak ki, amint azonban újabban értesülünk, ez a kiutasítás nem egyedülálló, hanem rövidesen újabb hasonló kiutasítások fogják követni. A magyar kormány eddig már az összes lehető lépéseket megtette, interveniált a budapesti szerb követségen és Belgrádban is, mindenesetre jellemző arra a viszonyra, amelyben Szerbia Magyarországgal szemben érzi magát, hogy a szerb kormány még a mai napig sem tartotta szükségesnek, hogy a legkisebb magyarázatát adja ennek az intézkedésnek.

A kiutasítottak és magyar testvéreik egyaránt találgatásokra vannak utalva, ezeknek a találgatásoknak középpontjában egy néhány héttel ezelőtt Pécsett lejátszódott incidens szerepel. A szerb királyi nász idején ugyanis a pécsi konzulátus egyik alkalmazottja, Boris engedélye nélkül szerb tiszti egyenruhába öltözött és tüntetőleg sétált Pécs utcáin. Az alkonzult — aki ilyen minőségben egyetlen magyar hatóságnak sem volt hivatalosan bejelentve, néhány fiatalember a nyílt utcán inzultálta. Maga a külügyminisztérium és a pécsi hatóságok is csupán az inzultus megtörténte után vettek tudomást, hogy Boris alkonzuli minőségben volt a pécsi konzulátusnál alkalmazásban, amire a külügyminisztérium és a pécsi főispán szabályszerű nemzetközi követelményeknek megfelelően adta meg a legteljesebb elégtételt a szerb kormánynak. Ez az eset, tehát semmiesetre sem lehet rugója a legutóbb megtörtént sajnálatos és tragikus eseményeknek, csupán egyetlen magyarázata lehet az, tudniillik, hogy  a szerbek minden indokolás nélkül meg akarják fosztani a megszállott terület magyarságát vezetőitől.

Ez az eset végre is kell, hogy túljusson az ország határain, tudomást szerezzenek róla azok is, akik a nemzetközi zöld asztaloknál a magyar kisebbségek ügyét tárgyalják.

Nemzeti Ujság, 1922. július 12 / 155. szám

Miért utasították ki a bácskai magyarokat?

Az urak személyükben egyáltalán nem bűnösök— Akit tenniszcipőben, kalap nélkül  vittek el — A szerb kormány fél a bácskai választások eredményétől — A belgrádi  titkos ülés

(A Nemzeti Újság tudósítójától.) Ha nem marna a fájdalom, hogy sújtott magyar fajtánkon ismét embertelen sérelem esett, örülni tudnék a körém sereglő pompás, nemes, barna magyar arcokon. Bácskai magyarok. Csupa tiszta nemes homlok, kerek koponya, nyílt, becsületes szó, üldözésben és el nem korcsosuló energia. A társaság legidősebb tagja, tisztes állásban kiérdemesült férfiú, így ő mondja fel kiutasítása történetét. — Július 7-én délután a topolyai járás összes községeiből egy-egy előre kiszemelt magyar embert idéztek a renegát főszolgabíró, Markovits Iván felé. A főszolgabírói hivatalban személyleírást vettek fel rólunk s közölték velünk, hogy ki vagyunk utasítva. Csendőrszuronyok közt vittek el bennünket a járásbírósági fogházba, másnap hajnalban pedig rendőri fedezet mellett és a topolyai jegyző kíséretében a megszállás alatt levő határközségbe, Horgosra. A horgosi községházán felügyelet alatt szombat, éjfélig zár alatt tartották valamennyiünket. A vármegye különböző részeiből kiutasított magyarok végre együtt voltak s éjfél tájban, akiknek pénzük volt, azokat kocsin, a pénzteleneket gyalogszerrel átkísérték a demarkációs vonalra. Említésre érdemes, hogy a negyedórás, két és  fél kilométeres útért kocsin 200 dinárt, magyar pénzben közel háromezer koronát kellett fizetnünk.

A magyar vonalon a kirendelt főhadnagy egy learatott búzatartót jelölt ki szállásunknak. Itt töltöttük az éjszakát. A szerbek ravaszfurfanggal éltek, hogy a kiutasítottak seregét a demarkációs vonalon átvihessék. Első sorainkban ugyanis tizennyolc dorozsmai munkás haladt s a demarkációs vonalra érve, azzal az ürüggyel vittek át bennünket, hogy:

— Munkások ezek. Búzával együtt jönnek át. Kora hajnalban Szeged-siokusra gyalogoltunk, ahol a menekültek bizottsága vett bennünket gondjaiba. — Mi volt a kiutasítás tulajdonképpeni oka? — kérdeztem. — Erre felelni nehéz. Ártalmatlan, békés, munkás emberek vagyunk egytől-egyig. Az ürügy az volt, hogy kihívóan viselkedünk s az S. H. S. királyság szempontjából alkalmatlan elemeknek bizonyultunk. Egy menekült mérnök a következőket mondotta el:

— Zentáról 2, Adáról 2, Moholról 6, Magyarkanizsáról 2, Temerinről 3, Óbecséről 3 magyart utasítottak ki a szerbek. Jó részét éjnek idején, ágyból vitték a demarkációs vonalra. Én hozzám délután fél kettőkor rendőr jött, de miután nem voltam odahaza, azt az üzenetet hagyta hátra, hogy jöjjek be a községházára. Egy ingben, papucsban, mezei szalmakalapban jelentkeztem a községházán, ahol tudatták velem, hogy a legújabb belügyminiszteri rendelet alapján azonnal kitoloncolnak. Kijelentették, hogy ők nem tudják, mi az intézkedés tulajdonképpeni oka, azt sem sejtik, hová visznek bennünket.

Ők elismerik, hogy mi nem vagyunk politikailag exponált emberek, de a felsőbb utasítás értelmében mégis kénytelenek eljárni velünk szemben.” Kértem őket, hadd menjek haza, hogy felöltözködjem, de ezt sem engedték meg, mindössze abba egyeztek bele, hogy , levelet írok családomhoz s a levél útján hozatok ruhaneműt, ennivalót s 1000 dinárt. Már a vasúti állomáson voltam, amikor a ruhával utolértek és felöltözködhettem. Vonatra szállásom előtt a nacselnik — ahogy a főszolgabírót a szerbek nevezik — kijelentette:

 — Az urak személyükben egyáltalán nem bűnösek,  mégis ki kellett önöket utasítanunk, mert ez a visszatolás eszköze a kezünkben.

Magyarországon a mi békés fajrokonainkkal oly embertelenül bánnak, hogy kormányunk szükségesnek tartotta a védekezésnek ezt az eszközét. Ez után az intézkedés után a magyar kormány remélhetőleg elégtételt ad az elkövetett sérelmekért. Most egy harmadik menekült számol be élményeiről:

— Éjjel fél egy órakor egy rendőr ideges, kurta hangon felszólított, hogy azonnal menjek a városházára. Még  azt sem engedte meg, hogy tenniscipőm helyett fekete cipőt vegyek és kalapomért hazaszaladjak. A városházán az inspekciós rendőrtisztviselőt arra kértem, engedje meg, hogy becsomagoljak és bankomnál pénzt vegyek fel. Megígértem, hogy reggel fél hétre föltétlenül jelentkezem. A rendőrtisztviselő elutasított. Azt mondta: — Tolonc  útra nem kell pénz! De amikor Horgosról a hatóságok visszaküldték, a jegyet mégis meg kellett váltanom s a menekült társaim voltak olyan jók, hogy a szükséges pénzt számomra összeadták. Egy szép, ősz, magyar gazdaember megmutatta a kiutasító szerb hatósági iratot is. Ez így szól:

Rendelet

A belügyminisztérium B. B. B. (Baranya, Bácska, Bánát) osztályának elhatározásából utasítóra

Önt stb … stb . .. Az egyik közbeeső szerb hatóság megtette azt is, hogy csak 300 szerb dinárt engedett a kiutasítottaknak magukkal vinni.” A demarkációs vonal előtt valami ismeretlen hatáskörrel felruházott nagyhatalmú ifjú ezt az összeget önhatalmúlag 150 dinárra szállította le, hogy így a kivert magyarokat pénzük javarészének beváltására kényszerítse. A kiutasítottakat egyébként tettleg nem bántalmazták. A szerb megszállás alatt álló Horgos községben, szerb orvos vizsgálta meg őket és konstatálta, hogy testi bántalmazás a kiutasítottakat nem érte.

Ami a kiutasítás okait illeti, még a belgrádi szerb lapok egy része is beszámolt arról, hogy július 5-én az összes kerületi főnököket és főispánokat meghívták Belgrádba, ahol titkos miniszteri tanácskozás volt a bácskai magyar párt vezető embereinek kiutasításáról.

A helyzet tudniillik az, hogy a közeli szerb, koronázás után az S. H. S. királyság területén új választások lesznek, amelyen már a bácskai magyarság is választójoggal bír. Az adott körülmények között az úgynevezett „Vojvodina” negyvenkét mandátuma közül  legalább harminchatot bizonyosan a magyarság szerezne meg.

Ez a frakció előreláthatólag a horvát ellenzékkel működnék együtt és jelentékenyen megnehezítené a Pašić-kormány uralmát. A magyar párt a bácskai németséggel teljes egyetértésben a legjobb kilátások mellett készülődik a választásra s e készülődések megakadályozásában rejlik a kiutasítások oka. A szerb kormány mindent elkövet, hogy a bácskai magyarságot megfélemlítse.

Úton-útfélen megtörténik az, hogy a népes magyar gyűlésekre fegyveres dobrovoljacokat vezényelnek ki, akik a gyűlés megtartását lehetetlenné teszik. Hallatlan terrorral dolgozik a szerb kormány a bácskai zsidóság ellen is, amelynek hatvan-hetven percentje most is bátran magyarnak vallja magát. A kiutasítottak egy része is egészen ártatlan munkás és a szerb törvényeket teljes mértékben respektáló zsidóember, aki kénytelen volt otthagyni családját, üzletét, érdekeltségeit, s most egy szál ruhában, alig pár garassal került Csonka- Magyarországra.

Ezeknek az információknak birtokában felkerestük a külügyminisztériumot és aziránt érdeklődtünk, micsoda intézkedések történtek, a kivert bácskai magyarok érdekében. A következő választ kaptuk:

— A külügyminisztérium azonnal jegyzéket küldött a szerb kormányhoz, amelyben tiltakozott a bácskai magyarok ok nélkül  való kivezetése ellen. Semmiféle ok nem forgott fenn ezeknek a bel- polgároknak kiutasítására nézve s nincs az a még oly elfogult szerb hatóság sem, amelyik kimutathatná, hogy a kiutasítottak a fennálló szerb törvényekkel bármikor is ellentétbe kerültek volna. Jegyzékünkre válasz még nem érkezett, de reméljük, hogy az árván maradt magyar családoknak sikerül visszaadni az elűzött apákat és testvéreket.

Nemzeti Ujság, 1922. július 13 / 156. szám

Montenegrót végleg bekebelezték a szerb királyságba.

A nagykövetek konferenciája tegnapi ülésén többek között Montenegró határainak kérdésével is foglalkozott. Felmerült az a kérdés, vájjon Montenegró megmaradjon-e önálló államnak, vagy pedig, az S. H. S. királyságba bekebeleztessék-e. A nagyköveti konferencia a bizottság véleménye alapján az utóbbi értetervben döntött, úgy hogy az önálló montenegrói állam ezzel megszűnt.

Nemzeti Ujság, 1922. július 15 / 158. szám

A szerbek még senkit sem engedtek  vissza a kiutasított magyarok közül

A pécsi esetet hozzák fel a kiutasítás alapjául

(A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az egész magyar sajtó és közvélemény felháborodott azon a hallatlan eseten, amelyet a szerbek ismert kisebbségi politikája legújabban napvilágra járt. Az utóbbi napokban — különösen a liberális sajtó részéről — olyan hírek terjedtek el, melyek szerint a kiutasítás sajnálatos félreértésnek volt a következménye és a magyar kormány közbenjárásának ebben az ügyben meg is volt az eredménye, amennyiben a szerbek kijelentették hajlandóságukat arra, hogy a kiutasított jugoszláviai magyar állampolgárokat ismét visszabocsátják határaikon.

Mint most jugoszláviai diplomáciai körökből értesülünk, a kiutasítottak visszabocsátására vonatkozó hírek teljesen alaptalanok és céljuk csak az lehetett, hogy a felkorbácsolt közhangulatot némileg elcsittítsák.

A tény az, hogy a jugoszláv és magyar kormány között ebben az ügyben valóban megindultak a tárgyalások, azonban eddig még semmi pozitív eredményit nem sikerült elérni. Nem pedig egyszerűen azért, mert a szerbek a kiutasítás alapjául az ismert pécsi esetet nevezik meg, amelyről a Nemzeti Újság annak idején részletesen beszámol. Röviden a következők történtek Pécsett: a szerb királyi nász alkalmával a pécsi konzulátus egyik alkalmazottja, aki egyetlen magyar hatóságnál sem volt hivatalosan bejelentve, tiszti egyenruhájába öltözött s meglehetősen kihívóéin sétálgatott Pécs utcáin. Kihívó viselkedésének következménye az lett, hogy néhány fiatalember nyílt utcán megszólította és inzultálta. Csak az inzultus megtörténte után derült ki, hogy az illető Boris szerb alkonzul. Az eset megtörténte után a pécsi főispán és a magyar külügyminisztérium a nemzetközi formák betartásával szabályszerűen sajnálkozását fejezte ki a történtek felett. Ezzel az elintézéssel tehát — nyugateurópai szokás szerint — a szerb kormánynak meg kellett volna elégednie.

A szerbek azonban a legbrutálisabb módon, a legváratlanabbul és arányaiban összehasonlíthatatlanul válaszoltak a pécsi esetre akkor, amidőn kétszáz magyart éjnek idején elszakítottak családjától és pénz, élelem, valamint ruha nélkül egyenesen a határra toloncolák.

A helyzet ma az, hogy szerencsétlen testvéreink közül nemcsak hogy még eddig egyetlen egy sem térhetett vissza családjához, hanem — megbízható értesüléseink szerint — további kiutasítások várhatók.

Sajnos, a Népszövetség az esetről mindezideig nem szerzett tudomást.

Nemzeti Ujság, 1922. július 16 / 159. szám