Homo Ludens, azaz játszó ember – miért fontos játszani?

Ha kutyákat figyelünk meg, tudjuk, hogy amikor játszanak, akkor egymás elleni küzdelmet imitálnak: megtanulják, hogyan és hova támadjanak, hogyan védekezzenek, hogyan adják meg magukat. De miért játszik az ember?

Elmélet

Rengeteg elmélet létezik arra, hogy miért játszik az ember. Johan Huizinga filozófus lényegében az állatok viselkedését teszi át az emberekre, amikor azt mondja, hogy a játék nem más, mint barátság által fékentartott küzdelem. John Ruskin szerint azért játszunk, hogy testünket és lelkünket úgy fárasszuk el, hogy azzal örömet szerezzünk magunknak anélkül, hogy konkrét célt tűznénk ki.

Mire jó?

A CsimpiStore szakértői szerint lényegében egy dologra jók a játékok, de arra tökéletesen alkalmasak: készségfejlesztésre. Különféle játékokkal eltérő készségeket lehet javítani: fejleszthetők a fizikai, mentális, szociális, érzelmi vagy nyelvi készségek, erősíthető az esztétikai érzék, gyakorolhatók a társas érintkezés szabályai is. 

A gyermek a játékon keresztül ismeri meg a világot, amely körülveszi, átéli, milyen győzni, milyen veszíteni. Ideális esetben megtanulja kezelni, milyen legyőzni másokat, de azt is elviseli, ha kudarcot vall. Játszani lehet másokkal együttműködve, de másokkal versenyezve is: mindkét készség létfontosságú a felnőtt életben. 

A játszó ember eleget tehet igényének, hogy kifejezze magát, hogy meglássa, mire képes. Ezek mind-mind olyan részkészségek, amelyek, ha beépülnek a személyiségbe, teljesebb, kiegyensúlyozottabb embert eredményeznek.

0-99 éves korig?

A játék hatásait minden korosztály átéli és élvezi, akár a kéz-szem koordinációját vagy a finommotoros mozgást fajátékokkal fejlesztő csecsemőről van szó, aki így folyamatosan fejlődik, akár az unokákkal ultizó, és így a társas kapcsolatait erősítő nagyszülő, aki így nem szenved a magánytól: mindketten hasznot húznak a játékból. 

Óvodában a játék teszi ki a nap fő tevékenységét, főleg, ha nyugodt környezetben, biztonságos, és megfelelően sokoldalú, elegendő kihívást nyújtó eszközökkel foglalja el magát a gyermek. Iskolában játszani inkább már csak iskola előtt, de leginkább utána lehet, de mostanában hódít teret a tananyag és a tanórák gamifikációja, azaz játékosítása: a játék annyira fontos és hasznos, hogy szakemberek igyekeznek visszavezetni a játék minél több elemét a mindennapi tevékenységbe is, hogy így mindenkinek nagyobb kedve legyen elvégezni azt.

A már nem iskolába járó felnőttek is szívesen játszanak: legyenek ezek szerepjátékok, ahol különféle karakterek bőrébe bújva, barátaikkal együttműködve oldanak meg komplex kihívásokat, akár társasjátékok, ahol újra különféle feladatokat oldanak meg barátaikkal karöltve, vagy egymással versengve. A digitális (mobil, számítógép) játékokról szó sem esett, pedig azok aztán egy teljesen új univerzumot nyitnak ki.

Néhány alapvető szabály felállításával a játék a mindennapi élet integráns részévé tehető, és ezzel a személyiség fejlesztése könnyíthető meg.