Kiemelt Szerbia 

Botrányos: Vučić házában fényképezkedtek az arab fegyverkereskedővel és a délvidéki földek felvásárlójával együtt?!

Milo Đukanović montenegrói elnök az N1 televíziónak nyilatkozva egyebek között arra a kérdésre is válaszolt, vajon hol készült az az ominózus fotó, amelyen rajta kívül Aleksandar Vučić szerb elnök és Mohammed Dahlan nemzetközileg körözött palesztin bűnöző látható.

Đukanović szavai szerint

a találkozóra Vučić házában került sor.

Mint mondta, eleinte ők ketten beszélgettek, mégpedig többnyire Szerbia és Montenegró gazdasági együttműködéséről.

Dahlan később csatlakozott hozzájuk. Megittak vele egy italt, majd Vučić a „belgrádi beruházásokról” diskurált vele, nyilatkozta a montenegrói elnök, aki nem emlékszik rá, ez melyik évben volt, de úgy remlik neki, Vučić elnökké avatása után történt.

Dahlan, akit hazája súlyos korrupcióval vádol, először Abu-Dzabiba menekült, majd titokzatos körülmények között Szerbiában kötött ki. Mi több, játszi könnyedséggel hozzájutott a szerb állampolgársághoz. Továbbá: 2014 óta villát bérel a Dedinje belgrádi luxusnegyedben.

Palesztina nemzetközi körözést adott ki ellene.

Az ellenzék úgy véli,

fennáll a gyanú, hogy Dahlanéknak a milliárdos szerb-arab fegyverbizniszen kívül szerepe volt a „Belgrád a vízen” projekt beindításában, valamint a délvidéki termőföldek arabok általi felvásárlásában is.

Vučić önkényuralkodó nem szolgált magyarázattal a Dahlannal ápolt barátságával kapcsolatban. A többi haladó káder szintén válasz nélkül hagyta a fegyverexportról szóló vádakat.

(fotó: infomediabalkan.com)

Hasonló bejegyzések