Az „albán csetnik” ma kiszolgáltatta Montenegrót Szerbiának

Ma délelőtt titokban aláírták a Szerbiai Pravoszláv Egyház (Ἐκκλησίας Σερβίας) és a montenegrói állam  közötti viszonyt rendező alapszerződést.

Az alapszerződést  az ismerősei által „bitangnak” és „albán csetniknek” becézett Dritan Abazović montenegrói balliberális kormányfő és Porfirije Perić, a Szerbiai Pravoszláv Egyház pátriárkája (Πατριάρχα Σερβίας) írta alá. Porfirije pátriárka a legnagyobb titokban érkezett Podgoricába. Hatalmas meglepetésre azonban nem egy magángépen utazott – ahogy korábban bejelentették -, hanem a szerbiai belügyminisztérium  repülőjének fedélzetén landolt. A repülőtérről gyakorlatilag kimenekítették és azonnal a montenegrói kormány épületébe szállították, majd miután aláírta az alapszerződést, ismét titokban távozott az országból.

Az albán származású Abazović korábban cáfolta azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint augusztus 3-án fogják aláírni az alapszerződést. Ma azonban kiderült: az „albán csetnik” hazudott (Nem mellékes megemlíteni, hogy Milica Đurđić, Ana  Brnabić szerb kormányfő leszbikus szeretője (vagy ha úgy tetszik, „párja”) Belgrádban állítólag magánklinikát nyitott Dritan Abazović fivérével, a Belgrádban élő Džihannal együtt).

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának egykori bírája, prof. dr. Nebojša Vučinić szavai szerint a Szerbiai Pravoszláv Egyházzal kötött alapszerződés rendelkezései alkotmányellenesek és  károsak Montenegróra nézve, és akár szerb diktátumként is lehet tekinteni rájuk: Az alapszerződésnek köszönhetően Szerbia ezentúl óriási befolyást fog gyakorolni a független Montenegróra a  Szerbiai Pravoszláv Egyházon keresztül, amely „állam feletti állam” joggal fog bírni.

A helyzet teljes megértéséhez érdemes néhány „tiszteletkört” lefutni.

A montenegrói identitású montenegróiak megszállónak tartják a Szerbiai Pravoszláv Egyházat. A montenegrói egyház mint egységes, önálló, autokefál egyház a Montenegrói Pravoszláv Egyház (CPC) elnevezés alatt állt fenn egészen 1918-ig, Montenegró szerb megszállásáig, az önállóság érájában a vallási helyszínek a montenegrói állam tulajdonában voltak. 1918-ban Montenegróba szerb csetnikek törtek be és európai embernek elképzelhetetlen kegyetlenkedésekkel próbálták megsemmisíteni a montenegrói nemzeti, vallási és állami öntudatot. 1918 decembere és 1929 augusztusa között, a pokol és a halál örvényében néhány ezer ember tűnt el. Több mint 3200 embert öltek meg, sokukat állati módon. Több mint 5800 montenegrói családi házat és egyéb épületet raboltak ki és gyújtottak fel.  Szinte minden településen, ahol végigvonultak a szerb büntetőegységek, lányokat és nőket erőszakoltak meg.

1918. november 26-án, egy nappal a Délvidék elcsatolását kimondó újvidéki „népgyűlés“ után, szintén a szerb hadsereg és csetnik csapatok szuronyainak védelme alatt a podgoricai „nagygyűlés“ megfosztotta a tróntól I. Miklós montenegrói királyt és családját, Montenegrót pedig egyesítette Szerbiával.

Egy hónappal az úgynevezett podgoricai „nagygyűlés“  után a Montenegrói Pravoszláv  Egyház csonka összetételű szent szinódusa is összeült Mitrofan Ban cetinjei metropolitával az élén. Mindössze három egyházfő ekkor olyan kérdésekben döntött, amik nem tartoztak a szinódus hatáskörébe, így például fittyet hányva az egyházjogra önkényesen az önálló Montenegrói Pravoszláv  Egyház megszüntetése mellett döntöttek.

A szerb hadsereg által megszállt és a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatolt területek autokefál pravoszláv  egyházait az állami hatóságok faktikusan annektálták, hozzácsatolták a szerbiai pravoszláv egyházhoz.

Az addigi más-más joghatóságot képviselő: karlócai patriarkátust,  szerbiai egyházat, montenegrói egyházat, a  (konstantinápolyi pátriárka juriszdikciója alatt álló) boszniai, ószerbiai és macedóniai pravoszláv egyházakat, illetve két dalmáciai püspökséget  Karađorđević Sándor véreskezű régensherceg 1920. június 17-én egyesítette és létrehozta az egyesült „Szerb Pravoszláv Egyházat” (SPC), amely 1922-ben „Szerbiai Egyház” (Ἐκκλησίας Σερβίας)  néven  nyerte el autokefalitását (önállóságát), miután az akkori kormány jelentős összeget fizetett a konstantinápolyi pátriárkának.

1931. november 24-e jelölhető meg a Belgrádnak teljesen alárendelt montenegrói-­tengermelléki metropólia születési dátumaként, hiszen ilyen névvel, struktúrával, egyházi adminisztrációval ellátott vallási intézmény azidáig soha nem létezett Montenegróban.

A Szerbiai Pravoszláv Egyház montenegrói-tengermelléki metropóliája az elemzők szerint

1990 óta Montenegróban újra óriási volt az igény az önállóságra: a montenegrói (crnagórac) identitású montenegróiak 1995-ben ismét függetlennek kiáltották ki egyházukat, ezt azonban egyetlen pravoszláv  egyház sem ismerte el autokefálnak. Ennek ugyanis alapkövetelménye az önálló  állam.

2006-ban Montenegró visszanyerte teljes állami függetlenségét, ám mégsem sikerült visszaállítania a korábban elveszett egyházi autokefalitását, azaz függetlenségét a Szerbiai Egyháztól, amely Montenegróban eddig nem szerepelt a nyilvántartásba vett vallási közösségek között, ám a politikai folyamatokra döntő befolyást gyakorol.

A Szerbiai Pravoszláv Egyház egyházmegyéi. A térképen szembetűnő, hogy az SPC – a Katolikus Egyházzal és a protestáns egyházakkal ellentétben – fittyet hány a jelenlegi államhatárokra. 1918-ban a magyar katolikusok érintkezését külföldre került főpapjaikkal  a belgrádi rezsim egyszerűen megakadályozta. A Szentszék kénytelen volt deferálni és a kérdést egy új érsekség (Belgrád) és két apostoli helynökség (Szabadka, Nagybecskerek) felállításával és más intézkedésekkel rendezni.  A protestáns egyházaknak sem engedték meg a magyarországi szuperintendensekkel, püspökökkel való érintkezést, az evangélikusokat két, a reformátusokat egy püspökségben egyesítették, alkotmányukat a pravoszláv vallású jugoszláv király adományozta, főpásztoraikat megválasztásuk után ő nevezte ki