Kiemelt Szerbia 

Minden második szerb maffiózó megkapta azt a kitüntetést, amit ma Orbán átvett a szerb pátriárkától

A Szent Száva Érdemrend arany fokozatával tüntette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnököt Porfirije Perić, a Szerb Pravoszláv Egyház (SPC) pátriárkája – számoltak be róla ma a médiumok.

Hogy milyen kitüntetésben is részesítette a szerbiai pravoszláv egyházfő Orbán Viktort? Nos,  erről az érdemrendről maga Porfirije (Prvoslav) Perić szerb pátriárka 2019-ben – akkor még zágrábi-ljubljanai érsekként – tartott előadást a belgrádi Hittudományi Karon. A tavaly októberben nyilvánosságra hozott, a nova.rs-en bemutatott hangfelvételen hallható (lásd ITT), ahogy Perić  a diákok előtt úgy fogalmaz, hogy a Szerb Pravoszláv Egyház minden második szerbiai alvilági figurát kitüntetett a Szent Száva Érdemrenddel.

“… Szerbiában minden második maffiózó kitüntetést kapott a Szerb Pravoszláv Egyháztól. A kitüntetés annyira leértékelődött, hogy  ma már semmilyen jelentéssel nem bír“

 

– mondta akkor Porfirije.

Turbófolkkal, tűzijátékkal ünnepelte a soviniszta városvezetés a szabadkai katolikus püspök halálát

Hasonló bejegyzések