Délvidék Kiemelt 

Szabadka: A szomszéd akadályozta meg, hogy a migránsok kirabolják az idős nőt saját otthonában

Vasárnap éjfél után egy órával két migráns megpróbált kirabolni egy családi házat, illetve feltörni egy autót Sándor helyi közösségben.

Egy szemtanú szerint a két férfi a kapu betörésével, ezután pedig az autó feltörésével próbálkozott, amikor a belügyi szervek rajtakapták őket.

A rendőrségtől megereősítették a hírt, illetve azt is, hogy letartóztattak két férfit, akik nagy valószínűséggel migránsok – írja a subotica.com portál.

Az eset a Badawi poliklinika közelében történt, közölte a portál hírforrása, aki a belügyeseket értesítette.

– Két férfi megállt az egyik ház sarkán, majd az ugató kutyát megpróbálták késszúrással kiiktatni, de nem jártak sikerrel. Ezután a másik szomszédnál feltörték a furgont és az autót, de semmit sem vittek el. Úgy tűnt, hogy csak a pénz érdekli őket – mesélte a hírforrás.

Ezután a szomszéd idős néninél próbálkoztak, majd tovább mentek, amikor pedig az elbeszélő közelébe értek, nem vették azonnal észre őt, később pedig angolul szóltak hozzá, ebből jött rá hogy migránsok.

Ezek után hívta a rendőrséget, akik végül elfogták a két férfit az utca másik végén.

Szabadkán tehát már életveszélyes éjjel az utcán tartózkodni, különösen a külvárosban.

Bojan Šoralov, az észak-bácskai körzet vezetője persze agyondicsérte a rendőrséget, holott az csak akkor cselekszik, amikor már nagyon muszáj.

Így a helyi polgárok továbbra is rettegésben élnek.

(A fotó illusztráció/femina.hu)

Hasonló bejegyzések