Kiemelt Szerbia 

Panamában megölték Radoje Zvicert, Balkán legveszélyesebb szerb maffiózóját, kokainkirályát

Végzetes csapás érhette pénteken a kavacsi klánt, Balkán legveszélyesebb bűnszervezetét:  a közép-amerikai Panamában  megölték a vezetőjét, Radoje Zvicert, a világ egyik legnagyobb kokaincsempészét – írja  blic.rs portál.

Meggyilkoltak panamai  otthonában közép-európai idő szerint 20 óra körül egy férfit, aki a panamai hatóságok  szerint a legjelentősebb balkáni maffiaklán vezetője, a 40 éves Radoje Zvicer volt.

(Hivatalosan) Zvicer a kavacsi és a skalyari klánok közötti maffiaháború 63. áldozata (nem hivatalos információk szerint néhány év leforgása alatt akár több száz emberrel is végezhetek a szemben álló klánok tagjai).

Zvicer ellen 2020 márciusban kíséreltek meg  merényletet az ukrán fővárosban Kijevben, a montenegrói szerb férfi akkor súlyos sérüléseket szenvedett. A lövöldözés hallatára Zvicer tüzes felesége előszedte fegyverét, és visszalőtt a támadókra, akik elmenekültek. Az esetet egy térfigyelő kamera is megörökítette (lásd ITT).

Mint a DélHír is megírta, Isztambul elit negyedében  három hete  alvilági leszámolás  történt, melyben életét vesztette Jovan Vukotić,  a rivális skalyari maffiaklán fővezére. A Szervezett Bűnözés Elleni Osztály és az isztambuli rendőrség hírszerzési osztálya kiterjedt nyomozást indított a gyilkosság ügyében. A nyomozást követően megállapították, hogy a gyilkosságot Radoje Zvicer maffiavezér rendelte meg és Radoje Živković, a kavacsi maffiaklán tagja követte el. A gyilkossággal kapcsolatban összesen 12 embert tartóztattak le, köztük Živkovićot, Zdravko Perunovićot és Barış Boyun török maffiafőnököt, a róla elnevezett Barış-klán vezérét. A török hatóságok szerint az elkövetők a gyilkosságért 1,5 milliót kaptak Zvicertől.

Živkovićot komasági szálak fűzik a Bajkeverő Vélyó becenéven ismert Veljko Belivukhoz, az emberhúst daráló szerb bűnbanda vezetőjéhez, illetve rokoni szálak  Radoje Zvicerhez, a kavacsi klán meggyilkolt vezéréhez.

Az emberhúst daráló Veljko Belivuk gyakorlatilag a kavacsi klán szerbiai leányvállalatának volt a vezetője. Belivukék a fent említett kijevi sikertelen merénylet összes résztvevőjét likvidálták, holttesteiket ledarálták, húsukból  csevapcsicsákat készítettek, amiket „trófeaként” küldték Zvicernek .

A brutális maffiaháború a skalyariak és a kavacsiak között már régebb óta húzódik. 2014-ben a spanyolországi Valenciában eltűnt kétszáz, egyes híradások szerint háromszáz kilogramm kokain. A valenciai fiaskó volt az oka az addig egyedüli kotori maffiaklán szakadásának és a két montenegrói öbölbeli település – Škaljar és Kavač – nevéből lettek a „skalyariak” és a „kavacsiak”.

https://delhir.info/wp-content/uploads/2021/02/tamara-zvicer_1000x0.jpg

Tamara Zvicer, a meggyilkolt maffiavezér tüzes felesége

 

Hasonló bejegyzések