Brnabić kijelentette: büszke mindarra, amit az elektronikus közigazgatás terén tettek – pedig igencsak elmaradunk a nyugati országoktól
Az ENSZ hivatalos jelentése szerint Szerbia az közé a tíz ország közé tartozik, amelyek a legnagyobb haladást érték el a közigazgatás digitalizálásában.
Ez persze óriási hazugság, hiszen például a népszámlálás személyesen zajlik, ellentétben az anyaországgal, ahol a kérdőívet online lehet kitölteni. Csak egy példa.
„16 európai uniós országot is maga mögött hagyott Szerbia”
Ez ismételten siralmas kijelentés.
„Mégis, még sok a tennivaló. A kormány folytatja a hatékonyság és az átláthatóság fejlesztését. Az a célja, hogy a közigazgatás folyamatosan a polgárok és a gazdaság szolgálatában álljon”
– fejtette ki Ana Brnabić.
(rtv.rs nyomán)