Kiemelt Szerbia 

Vučić riogat: „Amit a 90-es években átéltünk, az semmi ahhoz képest, ami következik”

A szerb haladó rezsim elnöke szerint talán a második világháború óta nem tapasztalt krízisre számíthatunk a közeljövőben. De hogy miért is, azt nem tudja megmagyarázni.

„Ti nem értitek mi történik, ilyet még sohasem éltem át” – közölte.

A szerb elnök már az ukrajnai háború elején, márciusban figyelmeztett, hogy igencsak nehéz peródus vár az országra.

Akkor azt is kijelentette, hogy az ő feladata a nép érdekeinek megvédése, és

„szeretné, ha az ég rászakadna, és nem az országra.”

A szerb haladó rezsim elnöke szerint talán a második világháború óta nem tapasztalt krízisre számíthatunk a közeljövőben. De hogy miért is, azt nem tudja megmagyarázni.

„Ti nem értitek mi történik, ilyet még sohasem éltem át” – közölte.

A szerb elnök már az ukrajnai háború elején, márciusban figyelmeztett, hogy igencsak nehéz peródus vár az országra.

Akkor azt is kijelentette, hogy az ő feladata a nép érdekeinek megvédése, és „szeretné, ha az ég rászakadna, és nem az országra. (Ez utóbbit valószínűleg mások is így gondolják – a szerk. megj.)

„Veszélyes felhők gyülekeznek az ország felett, de ezt nem tudom megmagyarázni” – közölte egyebek között.

Nos, ha ő nem, akkor ki?

Kulcsfontosságú kérdésnek tartja, hogy „ki éli át az előttünk álló őszt és telet,”, hozzátéve, hogy az energiaforrásoktól függ minden.

Egy biztos: ő túléli…

(nova.rs nyomán, fotó: Vesna Lalić)

Hasonló bejegyzések