„Már nem kérdés, hogy Szerbia bevezeti a szankciókat Oroszország ellen, csak az, hogy mikor”
Pavle Grbović, a Szabad Polgárok Mozgalmának elnöke kijelentte, hogy Szerbia számára már csak idó kérdése, mikor vezeti be a Putyin-féle rezsim elleni szankciókat.
– Vagy csatlakozunk az egységes európai állásponthoz, vagy a legdrasztikusabb károkkal kell szembenéznünk
– véli Grbović.
Hozzátette: „a legutóbbi döntés, mely szerint nem kaphatunk orosz kőolajat, csak figyelmeztető lépés, és egyúttal arra utal, hogy nagyon konkrét veszélyben vagyunk.”
Elmondta még, hogy a szankciók bevezetésének is vannak negatív következmenyényei, de ezek még mindig sokkal enyhébbek, mint az esetleges európai befektetések a balkáni ország irányában.
(Direktno.rs. nyomán, fotó: direkno.rs)